A nemzeti ügyek kormányának (NÜK) országgyűlési többsége a most zárult ülésszakban olyan törvényhozási gyakorlatot alakított ki, amelyet világszerte méltán említenek majd példaként, amikor a látszatparlamentarizmusról, a demokratikus népképviselet kiüresítéséről és lejáratásáról esik szó. Az ország házát, ahol a nemzet ügyeit kellene - értelemszerűen a nemzet nyilvánossága előtt, a többségi törvényhozást a mindenkori kisebbség kontrollja alatt tartva - megvitatni, néhány hónap alatt sikerült olyan jogfaragó manufaktúrává változtatni, ahol szinte kizárólag selejt készül.

A mi parlamentünk végtelen szorgalommal termeli a törvényeket, szinte sosem alszik - ha elég messziről nézzük. Ám ha egy kicsit közelebb merészkedünk megfigyelhetjük, amint tucatnyi honatya hajnali három és háromnegyed öt között tárgyalja az ülésszak talán legfontosabb jogszabályát, a népegészségügyi törvénycsomagot, üres padsorok előtt. Láthatjuk, hogy a két kormánypárti előterjesztő közül az egyik az expozé elhangzása után összecsomagol és hazamegy, a másik a padban eldőlve végigalussza a részletes vitát.

Tanúi lehetünk, amint egy élelmes fideszes képviselő (termékdíj-ügyben saját törvényjavaslata is van, bár a tartalmát nem ismeri), észlelve, hogy a cukoripari privatizációval kapcsolatos javaslat beterjesztői már hazaindultak, utólag felíratja magát az előterjesztők közé, hogy a „vitát” meg lehessen tartani. Konstatálhatjuk, hogy a kormányoldal rendszert csinál a távolmaradásból: a szavazások lezárulta (és a kamerák kikapcsolása) után, este 11 körül kollektíve elvonulnak, az általános és a részletes vitákat ráhagyva a futó törvényjavaslatok maroknyi ellenzéki szakértőjére.

Ha figyelünk a részletekre, láthatjuk, hogy a szigorú házelnök, aki azonnal lecsap, ha a parlament tekintélyét sérülni látja, a parlamentarizmus szervezett kormánypárti kigúnyolását rendre szó nélkül hagyja. Mint ahogy a NÜK háza táján egyelőre az sem bántja senkinek az érzékenységét, ha a születési rendellenességgel a világra jött, már a fogantatásuk pillanatában nyilvánvalóan életképtelen jogszabályok sorozatban kerülnek vissza a képviselők elé, hátukon a köztársasági elnök - a változás motorja - még kézmeleg aláírásával.

Így, a vita, a kontroll és a korrekció kiiktatásával csak kontármunkát lehet végezni. Az eredmény magáért beszél: a kormánypártok előtt is ismeretlen tartalmú dohánytörvény (amelynél egy megválasztott alkotmánybíró tűnik fel a dohányipar kijáróembereként, képviselők javadalmazásáról szóló törvénybe elbújtatott, a teljes gáz- és villamosenergia-termelést újraszabályozó javaslat, az akár névvel-címmel is egy-egy konkrét cég- vagy érdekcsoporthoz köthető „utolsó pillanatos” módosítók - ezek egy fékeit vesztett törvénygyártó automata termékei.

Meg a saját kormányuk vállalhatatlan ötleteit - a kaukázusi médiatörvénytől a visszamenőleges jogalkotáson át a kormányközeli offshore-lovagokat helyzetbe hozó jogszabályig - leszegett fejjel, bíborvörös arccal megszavazó, szakmai és emberi megalázásaikat nemritkán az ellenzéknek elpanaszoló kormánypárti képviselőké.

Ez volt a 2011. tavaszi parlamenti szezon: volt jobb, és - sejtjük - jöhet még rosszabb is.