Két meleg férfit tartok folyamatosan a kezem ügyében munka- és zenekuckómban. Nem tudok tőlük elszakadni. Sokan sokszor megfordulnak ott a CD-lejátszóban, de a Vladimir Horowitz centenáriumára kiadott lemezsorozat és Szvjatoszlav Richter magyarországi koncertjeinek felvételei sohasem jutnak föl a nappaliba a többi lemez közé.

Mindketten fedőházasságban éltek. Richter egy diktatúrában, ahol a homoszexualitás illegális volt. Horowitz állandó lelki válságban, szörnyű szorongások között. Sok visszavonulás, depressziós válság szakította meg a pályáját. Egy időben vízkúrákkal, pszichológiai kezelésekkel próbálta megváltoztatni a szexuális orientációját, de persze hiába. És hiába csodálta őket a világ, ők sem lehettek nyíltan azok, akik voltak. Ha élnének, ma sem írhatnék így róluk.

Azok a névtelen melegek, biszexek, akikről a tegnapi számunkban ismertetett fölmérés készült, itt élnek velünk, egy új évszázadban. Többségük az anyjának sem, kétharmaduk az apjának és gyermekének sem meri elmondani, mi ő. Nagyobb részük, mint Horowitz, megpróbálta elfojtani az azonos neműek iránti vonzalmát.

Képzelje el a kedves olvasó, hogy van az életében egy meghatározó tényező, amit a hozzá legközelebb állók előtt évtizedeken át, életfogytiglan titkolnia kell. Amivel maga sem tud megbékülni, és változtatni sem tud rajta. Ebben az esetben a kedves olvasó is éppoly nagy eséllyel lenne az öngyűlölettől, a szégyentől és tehetetlenségtől boldogtalan és depressziós, mint a melegek jelentős része. Tíz melegből kettő már megpróbálta megölni magát. Tízből hatan már foglalkoztak az öngyilkosság gondolatával. Hogyne foglalkoztak volna, hogyne tartaná fogságban őket az öngyűlölet, mikor polgártársaik fele úgy véli, a homoszexualitás semmivel sem igazolható, mikor a többiek hatvan százaléka szomszédnak sem fogadná el őket, holott a melegekre egyáltalán nem jellemző, hogy bántanák a szomszédaikat, viszont hatodrészük már elszenvedett homofób támadást.

Így néz ki azoknak a melegeknek a helyzete, akiknek állítólag már semmi komoly okuk nincs rá, hogy szerveződjenek, hogy (ha mernek) fölvonuljanak, s akikkel kapcsolatban az az egyetlen probléma, hogy nyíltan mutogatják és propagálják a „másságukat”.

Nemcsak jogi, társadalmi feltételei is vannak annak, hogy a melegek nem csupán egyenjogú, de egyenrangú polgárként élhessék magánéletüket és családi életüket. Jogi szempontból is hiányzik még ehhez pár lépés, de társadalmi tekintetben rengeteg.

Nem volt olyan rég, amikor a heterók jelentős részének is rejtőzködnie kellett, mert a házasságon kívüli nemi élet szégyen volt és titok, a papír nélküli együttélés botrányos, a nem kívánt teherbeesés az egyik le­gyakoribb öngyilkossági ok, a házasságon kívüli szülés és születés pedig életre szóló stigma. Mennyi idő alatt jutottunk el innen odáig, hogy a gyerekek harmada, Budapesten a fele házasságon kívül születik, a párok 70 százaléka pedig házasság előtt vagy helyett együtt él?

A szégyentől, a bujdosástól, a stigmáktól megszabadult heteró többségnek akkor van erkölcsi joga a saját szabadsága élvezetéhez, ha ebbe a szabadságba a melegeket is befogadja.