Ha szegény és kiszolgáltatott, ha fél, akkor később tiltakozik. Ezért aztán bármennyire is a romakérdés újabb, az országra véresen veszélyes fejezete nyílt meg vasárnap a Borsod megyei Sajóbábony határában, ez az eset nem a romákról szól elsősorban. Hanem a magyar közjogi berendezkedés szétziláltságáról, az ezt kihasználó, a rend álarcát viselő Jobbikról és rohamcsapatáról, a Magyar Gárdáról.

Minden épeszű ember tudja, hogy a roma lőporos hordó előbb-utóbb fel fog robbanni. Hiszen izzott eddig is, miközben az utóbbi húsz évben szavakban és elköltött pénzekben sok, lényegi eredményekben szinte semmi nem történt, hogy ezt az izzást csillapítsák. Túl sok egymásnak feszülő javaslat élt egyszerre, semhogy a politikai elit önmagával és a többségi társadalommal egyezségre jusson abban, mit kezdjen a cigányság azon részével, amely a rendszerváltozás koldusa lett. A cigányságról nem is beszélve.

Könnyű volt hát a Jobbiknak felülnie arra a mérhetetlen és erősen manipulált elégedetlenségi hullámra, amely mindig egy kisebbségben találja meg a bűnbakot. A baloldali kormány – félve, hogy a parlamenti jobb bolsevizmust kiált –, túl későn ébredt rá, hogy semmilyen állam nem mondhat le saját erőszakmonopóliumáról. A Fidesz pedig folyamatosan kokettált a törvényszegéssel, hogy minden eszközzel meggyengítse a baloldali kormányzást, hogy minél előbb hatalomra segítse önmagát.

A szélsőjobb nem tett mást, mint ami a legbelsőbb tulajdonsága: radikalizálódott. A tökéletességig fejlesztette az orbáni „oszt’ jó napot”elvét, nem foglalkozva jogrenddel, a gárdát betiltó hatályos bírói ítélettel. Ott tartunk, hogy az állam képtelen érvényt szerezni a jognak, ami az anarchia jele. Annak ellenére sem tud, hogy a közhangulat mindinkább rendet akar, de alig lát rá állami biztosítékot, ezért a magáról erőt hirdető Jobbikhoz menekül.

Még nem lehet tudni, hová vezetnek a sajóbábonyi események. Annyi biztos csak, hogy példa statuálódott, a romák önmaguknak teremtettek példát arra: artikulálni tudják saját hangjukat, félelmüket.

A Jobbik most „cigányterrorról” beszél. De mit keresett félkatonai alakulataival Sajóbábonyban (és az ország megannyi cigánylakta településén)? Azt mondja: „a parlamenti pártok olyannyira leépítették a rendőrséget, hogy az képtelen megvédeni a magyar lakosságot”. Tény: a rendőrséget a politika alaposan elbizonytalanította. Ennek jele, hogy a jobboldal legendáriumában már csak véres rendőrattakként szerepelnek a 2006 őszén történtek. Már csak Morvai Krisztina hősi kiállása él az emlékezetben. Hogy valakik ostromoltak a Szabadság téren, trágyadombot csináltak a Kossuth Lajos térből, sebesült rendőrök sokaságát és égő tévészékházat hagytak maguk után – lassan feledésbe merül.

A Jobbik rendért kiált. Egy másfajta rendért, a helyett, amit ő maga rombol. Most azt mondja: „Amennyiben a rendőrség képtelen ellátni feladatát, kötelessége együttműködni az Új Magyar Gárda Mozgalommal; ennek csendőrei készen állnak, hogy kellő törvényi felhatalmazással helyreállítsák a közbiztonságot Magyarországon.”

Még látjuk a parlamentarizmus vékonyka leplét, a kellő törvényi felhatalmazás feltételét. Nem kell nagy jósnak lenni: néhány kiprovokált Sajóbábony még, és ez a lepel is eltűnik. Jöhet a Népakarat felhatalmazásával Rendet teremtő párt és paramilíciája.