E huszonkét képviselő szerint nem léteztek volna a haláltáborok, ahol az éhségtől megőrült örmény deportáltak a halottaikat falták föl? Meg sem született az a kétezer örmény árvagyerek, aki szeméten, állati ürüléken élve, sebekkel, férgekkel elborítva megérte még, hogy Dayr az Zawrban elevenen elégessék őket?

Nyilván nem erről van szó. Ez a huszonkét képviselő csupán tekintettel van a török nacionalisták érzékenységére, nem szeretnék megzavarni a stratégiai együttműködést, megértik azt az ellentmondásos helyzetet, amelyben a nacionalista és iszlamista erők egymásnak feszülnek, hogy européer és Európa-ellenes vonzalmaikkal előre-hátra taszigálják egymást a nyugati demokráciák felé vezető úton.

Ezért fogadta el több mint egymillió áldozat kiirtásának tagadását egy állam történelmi tudatának alapjaként Bush, és – korábbi álláspontját feledve – Obama is. A kedves olvasó eldöntheti, elfogadható-e számára ez az elfogadás. S ha igen, akkor többé nem gondolhatja úgy, hogy bárkitől, bármely társadalmi, politikai csoporttól joga lenne számon kérni a múlttal való szembenézést, pláne büntetést követelni egy szervezett, származási alapú népirtás tagadói számára.

Olyan nincs, hogy „a” társadalom szembenéz a múltjával. Minden társadalom sok eltérő érdekű és szemléletű csoportból és gyarló egyénekből áll. Egy társadalom különböző elemei mindig különböző mértékben képesek szembenézni történelmi jelenségekkel. Súlyos következményekkel jár, ha bűnös történelmi tévelygések széles körben megdicsőülnek, s aki erre figyelmeztet, jól teszi, de aki általános ítéletet fogalmaz meg „a” társadalom, „a” magyarok szembenéző készségéről, biztosan tévedni fog. 

Egy népnek, egy társadalomnak nincs egységes álláspontja, de egy államnak lehet. Az állam hivatalos álláspontjából pedig hatalmi lépések, jogok, törvények következnek. Ezért az államok szembenéző képessége sokkal jobban megragadható, a jelenünkre sokkal erősebben és közvetlenebbül ható kérdés. 

Hogy közelebb jöjjünk: Csehország és Szlovákia azoknak a Benes-dekrétumoknak ad jelenbéli jogkövetkezményekkel járó hivatalos védelmet, amelyek részben a zsidótörvények logikáját követik, s „végső megoldásként”, ha nem is a kisebbségek kiirtását, de mindenesetre az eltüntetésüket célozzák. Benes 1945-ös elképzelésének megfelelően, miszerint „elő kell készítenünk németjeink és magyarjaink ügyének végső megoldását, mert az új köztársaság csehszlovák nemzeti állam lesz”. 

És vannak, akik komolyan hiszik, hogy szélsőségesen soviniszta dekrétumok állami védelme ellen csak soviniszta alapon lehet tiltakozni, s hallgatólagos jóváhagyásuk összeegyeztethető bárminő antisoviniszta, antirasszista meggyőződéssel és fellépéssel.

Hát nem. Lehet azt hinni, hogy a nyugalom minden hazugságot megér, de akkor tessék következetesen feladni az elveket.