A Damu-per üzenetei

Damu Roland sorozatszínészt jogerősen négy és fél év börtönre ítélték, amiért megerőszakolta és bántalmazta volt barátnőjét. Még nem volt példa arra, hogy ismert embert nemi erőszak miatt börtönbüntetésre ítéljenek Magyarországon. Ez a döntés ezzel azt üzeni az áldozatoknak, hogy ne féljenek kiállni magukért, ne féljenek küzdeni, mert ha valaki feljelentést tesz, bizonyítékokat szolgáltat, akkor az elkövető bűnhődni fog. A nemi erőszak által okozott testi és lelki sebek persze nem gyógyulnak be attól, hogy a tettes néhány évre börtönbe kerül. Az igazságérzetünk mégis azt mondja, hogy ha meg nem történtté tenni nem lehet, akkor már ez a legjobb, amit a társadalom tehet az áldozatokért, és mindannyiunkért.

Ez az ítélet üzenete. De sajnos van üzenete a másodfokú ítélethirdetést megelőző heteknek, hónapoknak is.

„Damu öngyilkos lesz, ha elítélik?”, „Damu Roland: Ebbe az egészbe a családom is tönkremegy”, „Damu: Félek, kikészítő a bizonytalanság”, „Damu Roland elsírta magát az utolsó szó jogán”, „Pornószínészekkel játszatták el Damu és Palácsik közösülését”, „Műnővel kell átélnie Damunak a szörnyű éjt”. Több tucat, de az is lehet, hogy több száz ilyen cikk jelent meg e kritikus időszakban. Az írások egy része úgy beszélt a vádlottról, mintha ő lenne az, akit megvertek, bezártak, megerőszakoltak. Üldözötté vált. Az ő egészségéért, az ő családjáért, az ő anyagi helyzetéért kellett aggódnunk, panaszait heti rendszerességgel olvasnunk. A cikkek másik része pedig az áldozat ruhatárát, viselkedését, baráti körét vette górcső alá, a legkisebb részvét nélkül. Nem maradt, nem maradhatott olyan eleme az életének, ami ne lett volna kitárgyalva, bemaszatolva, nem ritkán kigúnyolva.

Ezeknek az írásoknak is üzenete van. Azt mondják, hogy ha valaki veszi a bátorságot, és feljelenti azt, aki megerőszakolta, miközben az illető történetesen ismert ember, vagy csak jómódú, vagy csak elég pénze van ahhoz, hogy jó médiakapcsolatokkal rendelkező ügyvédet fogadjon, akkor az áldozat felkészülhet a legrosszabbra. Túl a legrosszabbon.

S mindez egy olyan országban történik, ahol amúgy sem szokás nemi erőszak miatt feljelentést tenni. Legalábbis a kutatások szerint nálunk kirívóan alacsony az ilyen ügyek száma. Aligha azért, mert itt kevesebb nőt ér nemi erőszak. Nemcsak Skandináviában, de Csehországban és Szlovákiában is sokkal több meggyalázott nő (és férfi) tesz feljelentést. S míg a jogtudatosság, a bátorság növekedésével a napvilágra kerülő esetek száma mindenhol emelkedik, addig nálunk évtizedek óta csökken.

Nem mindegy tehát, hogy mit látnak az áldozatok. Damu Roland ügyvédje szerint ebben az ügyben még nem hangzott el az utolsó szó. Szerintünk már így is jóval több hangzott el, mint kellett volna.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.