A Békemenet lenyomta a pápát

Nem szeretnénk kedvét szegni sem a most távozó pápának, sem a katolikus világegyház híveinek. De a helyzet az, hogy sehol nincsenek a Békemenethez képest.

A római Szent Péter teret és a környező utcákat is teljesen megtöltötte az olasz és külföldi zarándokok, turisták tömege XVI. Benedek pápa utolsó általános audenciáján. A távirati iroda tudósítása szerint egyebek mellett vatikáni, olasz, lengyel, német, brazil zászlók lobogtak, kínai és arab keresztényeket is látni lehetett. Sokfelől érkeztek tehát, még Nagyváradról is.

Nem részletezzük: a világra szóló eseményen hatalmas, a vártnál is nagyobb tömeg gyűlt össze, amelynek létszámát a hatóságok „közel százötvenezresre” becsülték.

Impozáns adat, valóban. Csak éppen jócskán elmarad attól, amit nálunk mértek tavaly januárban. Emlékszünk még? Idézzük fel újra, mert elégszer úgyse lehet, a Békemenetről kiadott belügyminisztériumi közleményt: „A békés, jó hangulatú eseményen közel négyszázezren vettek részt. Emberemlékezet óta Magyarországon ekkora tömeg még nem demonstrált a kormány és politikája mellett”.

Eszünkbe sincs megkérdőjelezni a közlés valóságtartalmát. Csúnya feltételezés lenne azt gondolni, hogy a Belügyminisztérium ordas hazugsággal próbálta kivenni a részét a fideszes kormányzat permanens tömegmanipulációjából. Miért is tette volna? Nagyon is valószerűen hangzik, hogy a Békemenet a Kárpát-medencéből – döntően persze Magyarországról – képes volt többször annyi embert mozgósítani, amennyit a posztjáról lemondó pápa, szerte a világból.

Mindebből nem az a következtetés adódik, hogy Bayer Zsolt, Bencsik András, Széles Gábor vagy a CÖF-ös Csizmadia László akár külön-külön, akár együttesen vonzóbb lenne a pápánál. Az almát az almával, a körtét a körtével, a megfelelő személyt a megfelelő személlyel kell összehasonlítani: XVI. Benedeket Orbán Viktorral.

Elvégre a Békemenet nem öncélúan szerveződött, hanem azért, hogy szeretettől túlcsorduló módon demonstrálja népünk kiállását Orbán Viktor gazdasági szabadságharca mellett (mögött).

A katolikus híveknek nincs okuk szégyenkezni, tényleg sokan voltak a Szent Péter téren. Arról nem tehetnek, hogy akad egy magyar politikus, aki jóval népszerűbb még a pápánál is. Az egyik oldalon négyszázezres tömeg, a másikon százötvenezres.

Legyen elég ennyi.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.