A hendei gondolat

Hende Csaba szerint a szocialisták szombathelyi polgármesterjelöltje, Ipkovich György méltatlan arra, hogy bármiféle köztisztséget viseljen. A honvédelmi miniszter Szombathelyen elmondott kampánybeszédében úgy vélekedett, hogy Ipkovich György akkor vált méltatlanná, amikor 2006-ban nem állt ki politikai ellenfele, Puskás Tivadar mellett, akit jogtalanul meghurcoltak és elbocsátottak állásából.

Hende meghatározása szerint tehát méltatlan a jelöltségre az, aki nem állt ki politikai ellenfelei mellett, amikor azokat jogtalanul meghurcolták és elbocsátották állásukból. Ez a hendei gondolat a Fidesz-kormány legélesebb kritikája. Az elmúlt négy évben a Fidesz volt az a párt, amely nemhogy nem állt ki politikai ellenfelei mellett ilyen esetekben, hanem mindent elkövetett azért, hogy mindazon személyeket, szerveződéseket, akik és amelyek nem hajtották igába a fejüket Orbán rendszerében, ellehetetlenítse, megalázza, kisemmizze, üldözze.

A politikai bosszú az ő gyakorlatukban magától értetődővé vált, a csípőből való agresszív hazudozás a napi gyakorlatuk része, és mások karakterének legyilkolása számukra természetes. Kétlem, hogy Hende Csaba elfelejtette volna, hogy a Fidesz által elfogadott és életbe léptetett új munka törvénykönyve ad arra lehetőséget, hogy bárkit távollétében, szabadságának idején, SMS-ben rúgjanak ki.

Mint ismeretes, a 2010-es önkormányzati választások után azonnal azt szorgalmazta a Fidesz, hogy az önkormányzati képviselő-testületek hivatalában is legyen lehetőség a munkáltató általi indoklás nélküli, rövid felmentési idővel történő elbocsátásra. „A jogviszony munkáltató általi megszüntetésének egyszerűsítése” című, erre vonatkozó törvényjavaslatot három fideszes parlamenti képviselő, Kósa Lajos, Tarlós István és Kovács Zoltán nyújtotta be annak idején parlamentnek.

Mint sok, maga által sebtében kreált törvénnyel, ezzel is élt, vagyis inkább visszaélt a Fidesz. Emlékezzünk például arra az esetre, amikor a fideszes vezetésű XVIII. kerületben, az önkormányzati tulajdonban működő városgazdálkodási cégből 2012. december 31-én rúgták ki G. István kertészmérnököt: amikor szabadságon volt, SMS-ben. A lépés a fideszes jogszabályok értelmében törvényes volt. Az emberi méltóság védelméről, pláne kiállásról ebben az esetben sem volt szó.

A hendei gondolat értelmében tehát ebben a kerületben nem is indulhatna fideszes jelölt, aki önkormányzati tisztségre méltó lenne. És szinte sehol sem. Az illiberális államban nem győztesek és vesztesek vannak, hanem kisemmizők és kisemmizettek. Az utóbbiak megszámlálhatatlanul sokan, történetük ritkán lát napvilágot, mert a kisemmizett, az áldozat gyakran fél, s már megtanulta, hogy ha a jelenlegi rendszerben szót emel önmagáért vagy másokét, akkor könnyen az utcára kerülhet.

Akár szó szerint is. Amúgy egy jogállamban ez a veszély ritkán fenyeget. Egy jogállamban Hende Csaba is valaminő programról beszélne, és nem sokéves vélt vagy valós sérelmet hozna elő. Főleg nem úgy, hogy Puskás Tivadar jelenleg is regnáló polgármestere Szombathelynek. Tehát áldozatnak semmiképp sem tekinthetjük. Sőt. Hende nyilván nem konzultált Puskással arról, hogy áprilisban miért rúgták ki indoklás nélkül a helyi televízióban 1990 óta dolgozó Szöllősi Istvánt.

Egyes hírek szerint ebben az esetben elég volt a kirúgáshoz az, hogy Szöllősi a szabadidejében videofelvételt készített egy ellenzéki politikus családi eseményén. Puskás nem állt ki azok mellett a szombathelyi diákok mellett, akik tanítási órán kívül diáktüntetésre merészkedtek Budapestre menni, és ezért súlyos retorzióval fenyegették meg őket. A diákok nem akarnak még városvezetők lenni, viszont ha Hende ezekben az esetekben nem állt ki azok mellett, akiket meghurcolt az, aki mellett ő most kampányol, akkor nyilván ő sem méltó a tisztségére.

Lazáry Viktor fideszes alpolgármester drogbotrányával kapcsolatban meg nem lett kirúgva senki, tehát nem is állt módjában senkinek, hogy politikai ellenfele melletti kiállással bizonyítsa méltó mivoltát. Miközben Hende Szombathelyen méltóságról szónokol, a fideszes méltóságos urak gúnyosan röhögnek az ország házában, az önkormányzatokban, és szórják a jelzőket az áldozatokra, a kisemmizendőkre, a potenciális ellehetetlenítendőkre: komcsi, lúzer, libsi, bűnöző, hazaáruló, idegenszívű stb.

A közvélemény egyre sűrűbb szövésű narancsszitán át kapja a híreket. A meghurcoltak nem férnek bele a sikerpropagandába. Szinte minden médium így vagy úgy elszenvedett már valamilyen tisztogatást, amelyik pedig nem, az azért nem, mert a hatalom pontosan tudja, hogy az ellenzéki vagy független médiumokat az éhhalál, az anyagi csőd fenyegeti. A független vidéki sajtó is végnapjait éli.

A napokban rúgták ki Veszprémben a Napló törzsgárdáját, a Vas Népénél már a Fidesz képviselőjelöltjével egyeztetnek az aktuális témákról, miközben a városháza sajtóirodájából érkező újságírók kerülnek pozícióba a megyei lapnál. Az elmúlt néhány évben még olvashattunk, hallhattunk a felháborító iskolabezárásokról, a sok-sok ezer elbocsátott közalkalmazottról, pedagógusról. Még a nyilvánosság is értesült arról, amikor a szegedi önkormányzat Fidesz–KDNP-frakciója méltatlanul menesztette Bátyai Edinát, a Szegedi Szabadtéri Játékok Nonprofit Kft. ügyvezetőjét. Nem volt szó politikai leszámolásról.

Á, dehogy… Pusztán egy fideszesnek volt szüksége arra a pozícióra. Keszthelyen eltávolították a Helikon Kastélymúzeum Nonprofit Kft. éléről Czoma Lászlót.A kastélymúzeumot gyakorlatilag megteremtő, azt huszonhét éve vezető Czoma Lászlót indoklás nélkül, azonnali hatállyal menesztették. Helyét még azon melegében egy fideszes politikus vette át. Na, vajon mit csináltak a keszthelyi fideszes jelöltek?

Asszisztáltak ehhez, vagy méltónak mutatkoztak a jelöltségre? Az olvasó ki fogja találni, melyik a helyes válasz. Emlékszünk még a mezőkövesdi tanáremberre, Nyeste Lászlóra is, aki azért szúrta a fideszes városvezetés szemét,mert nyíltan baloldali volt. Kirúgták,meghurcolták. Vagy ott volt a kiváló pécsi iskolaigazgató, Kaszás Zoltán, aki sok évig vezette az intézményét, majd ugyanazon a napon előbb megkapta a kinevezését, utána Hoffmann Rózsától az indoklás nélküli, azonnali hatályú elbocsátását.

Elevenítsük fel a kaposvári Toldi és az erzsébetvárosi Janikovszky iskola megszűnésének történetét is. A két fideszes polgármester, Szita Károly és Vattamány Zsolt semmibe vette a tiltakozó pedagógusokat, szülőket és diákokat. A Janikovszky iskola igazgatónőjét női mivoltában is többszörösen megalázta a lakájsajtó, de az erzsébetvárosi fideszes polgármester még véletlenül sem állt ki az iskola vezetője mellett, és az iskolát bezárták a csökkenő gyermekszámra hivatkozva.

Ahogy egy hangfelvételből kiderült, politikai bosszúról volt szó. Nemrég itt volt a miskolci iskolabotrány. Kriza Ákos, Vattamány, Páva Zsolt és Szita fideszes városvezetők a hendei definíció alapján vajon méltók-e a tisztségre? Baka András, a méltatlanul meghurcolt és távozásra kényszerített főbíró 2011-ben azt mondta, hogy Európában példátlan, a diktatúránál is rosszabb, amit a kormánypártok műveltek. A hatalmi gépezet őt is bedarálta. Kevesen hallották meg az üzenetét, hogy Orbán rendszere ezt bárkivel megteszi.

A jövőben talán még kevesebben fogják az ilyesmit meghallani. Hende Csaba nyugodtan mehet szombathelyi párttársaival mulatni. S a végén akár Orbán Viktor is nyomhat egy barackot a fejére. A hendei gondolat nem más, mint önleleplezés. A fideszesek méltatlanok a jelöltségre, mert nem álltak és állnak ki politikai ellenfeleik mellett, amikor méltánytalanul vagy egyenesen jogtalanul elbocsátják és politikai alapon meghurcolják őket. Folytatni akarják. Sok helyen fogják is. Mert ők méltók. Méltóságos urak.

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.