Római-part: a gáton túl

Tarlós István mindig igazat mond. A média ellenben folyton hazudozik.Mi sem bizonyítja jobban mindezt, mint a Római-partra tervezett gát ügye.

A főpolgármester hétfőn sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az Országos Vízügyi Hatósághoz (OVH) fordul a végleges nyomvonal eldöntése érdekében. Mert ő az egész csillaghegyi öblözetet, Újpestet és a rakpartokat is meg szeretné védeni az ártól. A bejelentést előkészítendő az igazat és csakis az igazat leíró Magyar Nemzet előbb a Fővárosi Csatornázási Művek tanulmányát ismertette, amely szerint a jelenlegi védmű annyira rozoga, hogy a tavalyihoz hasonló ár súlyos katasztrófához vezethet. Majd Tarlós István interjúban is megismételte mindezt, utalva arra, hogy ezt már Demszky is így gondolta, de persze nem csinálta meg.

Majd hétfőn bejelentette: az időhúzások, félreértések elkerülése végett állásfoglalást kérnek a vízügyi hatóságtól. Másnap az OVH szóvivője csendesen közölte, hogy nem érkezett ilyen tárgyú megkeresés. A főváros válaszul elárulta a buksi fejű, a kákán is csomót kereső médiamunkásoknak, hogy meglesz majd az is, csak előbb Tarlós István személyesen kereste meg Molnár Bélát, a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság főigazgatóját. Dicsérendő buzgalom. De vajon miért szükséges törvényi szabályozásra épülő eljárás közepén felkeresni a döntéshozó hivatal vezetőjét?

Csak „néhány beteg, öreg” fát vágnak ki. Esetleg néhány százat
Móricz Simon / Népszabadság

Folyik a szédítés. A főpolgármester mondta, de nem magára értette. Miért is tette volna? Egy éve még „néhány beteg, öreg fa” kivágásáról beszélt, hétfőn a kerület geodéziai felmérésére hivatkozva 670 fáról szólt, bár azok a Nánási út–Királyok útja nyomvonalon állnak. (Civilek már tiltakoztak is ezek kivágása és a közpénzek elherdálása ellen.) A tervező Erbo-Plan 2090 darabot számlált a parton, de csak 405-öt vágnának ki első körben. Akkor most hány fát vágnának ki és hol?

Tarlós tagadja azt is, hogy ő döntött volna a tervezett gát koronamagasságának 40 centiméteres emeléséről. Az egyik helyettese írta alá a papírt, bár ő sem kérdezte meg a képviselőket. De mit számít ez? A sajtótájékoztatóra odacitált szakember szerint a 240 centiméter magas gát nem zavarja majd a plázshasználatot, sőt még jobb is lesz ott napozni, sportolni! Az engedélyezési tervben mindenesetre szó sincs erről, meg másról sem. Alig öt mondatot szántak a társadalmi hatásokra. A tervezők elismerték, hogy az engedélyezési kérelemhez mellékelt látványtervek nem azt mutatják, ahogy majd valóban kinéz a part. A vízjogi hatóság februárban a környezeti hatásvizsgálat lezárásáig felfüggesztette az engedélyezési eljárást. A főpolgármesteri hivatal szerint ez csupán egy jogtechnikai eszköz, amelynek nincs hatása az eljárás eredményére. Majd pedig Tarlós István személyesen elbeszélgetett az OVH vezetőjével.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.