Az ellenzék vezére idejében figyelmeztette a miniszterelnököt: „Na, de hát kommandókat fog kiküldeni, az nem egy megoldás!”. Idő: 2005 július 8.. Szereposztás: ellenzék vezére – Orbán Viktor; miniszterelnök – Gyurcsány Ferenc.

Két héttel korábban jelentette be az ellenzék mai vezére, Mesterházy Attila, akkoron államtitkár, hogy árkommandót állít fel a kormány, hogy ellenőrizze: az árakban is érezhető lesz-e januártól az áfacsökkentés. A szociális minisztérium szerződést kötött civil fogyasztóvédelmi szervezetekkel, hogy razziázzanak szaporán, nehogy lenyeljék a sunyi kereskedők az áfacsökkentést. A jóknak védjegyet, a rosszaknak alapos hatósági ellenőrzéseket és feketelistát ígértek. Azt hitték, elég az ő potenciájuk ahhoz, hogy megerőszakolják a piacot, de tévedtek. Ezt akkor a Fidesz (az SZDSZ-szel együtt) előre látta. Csak önmagát nem látta előre.

Azon a tévévitán, amelyen a fent idézett figyelmeztetés elhangzott, Orbán Viktor azt is kikérte magának, hogy ő az egykulcsos szja híve lenne. A mögötte álló Magyar Nemzet pedig vezércikkben óvta a nemzetet ettől a népellenes ötlettől: „SZDSZ-országban a gazdagoknak kedvez az egykulcsos adórendszer is, hiszen a kis fizetésűeknek semmit, de a nagy fizetésűeknek további hatalmas előnyöket juttat. Kóka és Gyurcsány nem kíván többé negyven százalékot adózni a jövedelme után”. (Balavány György, 2006. január 19.)

Persze nem is úgy valósult meg az egykulcsos szja, ahogy azt SZDSZ-országban elképzelték, mert nem a felhalmozott vagyonokat terhelő adók jelentős kiterjesztésével, hanem éppen fordítva, gyakorlatilag teljes felszámolásával párosult. És együtt járt a nagy jövedelem adójából teljes egészében, a kis jövedelem adójából alig levonható, a munkanélküliek számára pedig nem létező gyerekkedvezmény felélesztésével. Ezért aztán Fidesz-országban háromszorosan kedveznek a gazdagoknak SZDSZ-országhoz képest.

A bérkommandónak – amelynek ötletét nyilván keserű mosollyal fogadják a válságsújtott ágazatokban (például nálunk a sajtóban), ahol a fizetések véletlenül sem fölfelé mozdulnak, ha mozdulnak – lényegében a magas jövedelműek zsebébe tömött pénz egy részét kellett volna a vállalkozók zsebéből kimarnia. Azért, hogy az alacsony jövedelműek reálkeresete a beígért nagy adócsökkentés után csak annyival csökkenjen, amennyit a forint romlik. A pénz egy másik részét viszont gond nélkül, költségvetési eszközökkel egyszerűen el lehet venni a rászorulóktól, le lehet csapni a munkanélküliek ellátásából, a foglalkoztatás támogatásából, a segélyekből stb.

A Fidesz nyolc éven át folyvást (és joggal) kevesellte a szociális gondok kezelésére fordított összegeket, és jelezte, hogy másképp lesz ez majd, ha ők kormányozzák az országot. És másképp is lett valóban.