Olvastam olyan politológus elemzést, miszerint pusztán szemantikai kérdés, minek tekintjük a változásokat: az ellenzék nyilván megszorításnak fogja hívni, ami ellen a kormány majd kézzel-lábbal hadakozik, miközben tényleg megszorít.

Én azonban nem így látom. Nem azoktól és nem úgy fogja elvenni a korábban belenge­tett 600-700 milliárd forintot – ekkora megtakarításról lenne szó –, akiket eddig megcéloztak a reformkísérletek. (Elgondolkodtató, hányszor, de hányszor kezdtük már újra ezeket, ám a vég nélküli próbálkozások minőségéről sokat elárul, hogy hová jutottunk.) Félnivalójuk ezúttal elsősorban azoknak lesz, akik eddig sem sokat tettek bele a közös kasszába.

Érdemes odafigyelni: a foglalkoztatás mindenek feletti bővítése, illetve bizonyos szociális ellátások – rokkantnyugdíjazás, munkanélküli ellátás, más segélyek – szigorítása a két leghangsúlyosabb eleme az orbáni reformkommunikációnak. Előbbi feltétel nélkül támogatható, s a szociális ellátórendszer is elvisel egy alapos rostálást. Túl könnyen oszt – igaz, nem sokat – miközben túl keveset vár el. Elég lazák a keretei ahhoz, hogy akinek nem fűlik a foga a munkához, ne legyen rákényszerítve az álláskeresésre.

A rendszer bolygatása azonban körültekintést igényel: nem lehet egy kalap alá venni a magukat a munka alól tudatosan kihúzókat azokkal, akik lehetőség híján, vagy egészségük megromlása miatt maradnak munka nélkül. Márpedig munka mindig van, csak el kell vállalni! – csattanhatnak fel néhányan, de ők biztosan nem az ország északi, észak-keleti régiójába, valamelyik zsáktelepülésre kapják a lapot.

A kormány a jelek szerint nem a tisztes adófizetők zsebében fog turkálni. Azért a gyógyszerkassza harmadolását mindenki meg fogja érezni – ha nem magán, akkor idős szülei kiadásain. Az életminőség azonban nem csak forintokon múlik. Azon is, mit tud felkínálni az állam. Ha bürokratikus akadályokat állít, s polgárai ezeket megmászva is rossz minőségű szolgáltatáshoz jutnak, akkor hiába nem kotorásznak a családi kasszában, a társadalmi közérzet nem javul. Az lesz az igazi próbaköve az Orbán-kormánynak, hogy mit kezd az egészségüggyel, az oktatással, a közigazgatással. Erre választ kell adniuk, és úgy, hogy abból ne a szimpla megszorítás érzete jöjjön át. Ebbe nem fér bele kórházak, oktatási intézmények bezárása, sem a szolgáltatáshoz való hozzáférés szűkítése. Mint ahogy a nyugdíjak értékállóságának ejtése sem.

Hogy mégis mi fér bele, arra magam is kíváncsi vagyok. A 600 milliárdos feladvány megfejtését február közepére ígéri a kormány. Mindannyiunk érdeke azt kívánja, hogy olyan megoldással álljanak elő, amelyet itthon és külföldön egyaránt megnyugtatónak tartanak.