Az áprilisi országgyűlési voksolás előtti utolsó időközi polgármesterválasztást rendezték a hét végén Fóton, az eredményét ezért mindkét politikai tömb kiemelt figyelemmel követte. A jobb sorsra érdemes Pest megyei település elmúlt évtizedes történetében számos politikai varga betű szerepel: a szüntelen, fizikai atrocitásokat sem nélkülöző háborúskodás során már három polgármestert elfogyasztottak. A most hétvégi időközi választást is másodjára kellett megtartani, a tavaly novemberi voksolást ugyanis a jobboldaliak kampánycsendsértésre hivatkozva megóvták. A legutóbbi két fóti választás ezzel együtt több tanulságot is mutat a nagypolitika számára.

Egyfelől beszédes, hogy a kutatások szerint országosan jelentős dominanciával rendelkező Fidesz nem indított saját polgármesterjelöltet, helyette mindkét alkalommal független indulók mögé sorakozott fel. Pedig a várost az átmeneti időszakban irányító fideszes alpolgármester egyben a helyi pártelnök is, logikusan neki kellett volna elindulnia a pozícióért. Az is beszédes, hogy a Fidesz tavaly még Bartos Sándor és Földi Pál közül az utóbbit tartotta alkalmasnak a posztra, követőit ezért az ő támogatására kérte. Majd miután csak negyedik lett, most hét végén – visszaléptetve a többi jobboldali indulót – már az esélyesebb Bartos mellett kampányoltak. És nyertek. A Fidesz tehát – a saját érdekei szempontjából jogosan és logikusan – oda áll, ahol győzelmet remél. Az is tanulságos, hogy a régióban egyébként érdemi támogatottsággal bíró Jobbik ezúttal sem állított saját polgármesterjelöltet, a konzervatív szavazóknak így jóval könnyebb volt a választás, a Fidesznek pedig a többség megszerzése. Az is mindenképpen figyelmet érdemel – még akkor is, ha a kormánypárti sajtó „súlyos baloldali vereségről” ír Fót kapcsán –, hogy a baloldali összefogás jóval több voksot kapott, mint legutóbb. A végelszámolást illetően (már amennyiben ez lesz a jogerős eredmény) természetesen ez mit sem változtat azon, hogy a kormánypárti jelölt kapott többséget; a matematika szabályai ugyanis egyszerűek. Ami több, az több.

Politikai értelemben azonban mindenképpen figyelmeztetőleg kell hasson a jobboldali országvezetésre (még akkor is, ha Kósa Lajos „negatív meglepetést” vár az összefogástól), hogy a verseny szoros. Annál mindenképpen szorosabb, mint amit az országos kutatások mutatnak a két tömb támogatottságáról. Az elmúlt hónapok időközi választási eredményeiből kiolvasható: ha nem a baloldali jelölt nyer, akkor is rendre előzési távolságba kerül a fideszes indulóhoz képest. A verseny tehát nyílt, a végeredményt feltehetően az dönti majd el: ki lövi jobban lábon magát az utolsó másfél hétben. Minden más, a mostani számokból kiolvasott jóslás leginkább csak ködszurkálás.

Persze az Összefogás pártjainak is szolgál az eredmény tanulsággal: nem elég „majdnem” nyerni. A Fidesz által megírt új választási rendszerben az ezüstérem nem úgy csillog, mint korábban. A centrális erőtérben csak egy győztes van. Aki többet hoz, és mindent visz.

A Fidesz Fóton is mindig oda állt, ahol győzelmet remélt