A történelemnek nincs vége, ahogy azt Francis Fukuyama állította a hidegháború végeztével. Európában éppen jó úton vagyunk minimum egy újabb kisebb hidegháború felé.

Legalábbis ami Ukrajnában, pontosabban a Krímben történik, az tartós szembenállást jósol a Nyugat és Oroszország között. Vlagyimir Putyin ököljoggal vette zálogba az orosz stratégiai érdekek szempontjából kulcsfontosságú félszigetet. Egy pillanatig sem érdekli, hogy a szocsi téli olimpia kapcsán jelentős ráncfelvarráson átesett Oroszország-kép szétporlik. Putyinnak a kelet-ukrajnai orosz lakosság védelme mellett az kell, amit Moszkva – rendszerfüggetlenül – 230 éve a magáénak tud. Haditengerészeti bázis a Fekete-tengeren és kijárat délre, a mediterrán térségre.

A Nyugat az ukrajnai történéseket tehetetlenül szemléli. A NATO nem fog csapatokat küldeni Ukrajna védelmére. Az Európai Unió megosztott, Oroszország túl fontos partner, túl nagy piac, túl sok energiahordozót szállít ahhoz, hogy egy csapásra páriának tekintsék. Az új kijevi vezetés alapvetően tehetetlen a sokszoros orosz túlerővel szemben. Száz évvel az első világháború kitörése után valószínűleg nem lesz újabb nagy világégés. Fellélegezni azonban nincs okunk, Moszkva brutális módon mutatta meg, hogyan érvényesíti érdekeit, amihez – tegyük hozzá – az új kijevi hatalom lépései remek ürügyet szolgáltattak.

A szörnyű huszadik század 1914-ben, az első világháborúval kezdődött. Annak lezárása csak egy még pusztítóbb háborút hozott az emberiség történetében. A második világháborút követő, éppen a Krímben, Jaltában megszületett világrendet az 1989-es változások írták át. Putyin azonban minden erejével kapaszkodik a maga Jaltájába.