Az elnök négy hónapig bírta a hajszát. A sajtó kíméletlenül a nyomában volt, mintha összeesküdtek volna ellene. A jobb- és a baloldali, a bulvár és a komoly lapok egyaránt találtak benne kivetnivalót, végül erkölcsileg ellehetetlenítették.

Amikor az ügyészség nyomozást indított – jórészt a sajtóban megjelent vádak miatt –, megfagyott körülötte a levegő. Két és fél elnökösködés után lemondott. Christian Wulff német exállamfő – félreértések elkerülése végett, róla van szó – ügyében a múlt héten hozott ítéletet a hannoveri bíróság. A korrupciós vádakat nem találták bizonyítottnak, Wulffot felmentették. Az elnöki posztot azonban nem tudják visszaadni, miképp a kerékbetört politikai karrierjét vagy a tönkrement házasságát sem.

A német média a per kezdete óta önvizsgálatra kényszerült: vajon mennyire volt „ludas” Wulff megbuktatásában? Igaz-e a vád, hogy szabályosan levadászták az egykor népszerű kereszténydemokrata politikust? Aki, ha tényleg nem követett el semmi törvénybe ütközőt, nem mentek-e túl a szakma határain, amikor hetekig le sem szálltak róla? Na és főleg: mi lehetett az oka a kíméletlenségüknek?

Ha van is némi bizonytalanság a kommentátorokban, lelkiismeretfurdalás nem nagyon érződik, aminek megvan a maga oka. Senki sem sírja vissza Wulffot. Egy elnöknek nemcsak büntetőjogilag, hanem erkölcsileg is feddhetetlennek kell lennie – parafrazálja a „nem csak tisztességesnek kell lenni, annak is kell látszani” című örökbecsű magyar mondást a Spiegel, amely amúgy szokatlan szövetségbe tömörülve a Bild bulvárlappal vagy épp a konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitunggal, szintén mindent elkövetett Wulff megbuktatásáért.

Erkölcsileg ugyanis változatlanul megkérdőjelezhető Wulff tevékenysége: alig egy héttel államfői kinevezése után egy ismert vállalkozó mallorcai villájában nyaralt. Válása után egy másik üzletember barátjától kedvezményes kölcsönt fogadott el, hogy megfelelő lakásba költözhessen új, fiatal feleségével. Kapott értékes ajándékokat, mint ahogy felesége is lelkesen viselte a divattervezők kreációit – ingyen. A szívességeket olykor azzal viszonozta, hogy meghívta az illetőt az elnöki palotába ilyen-olyan fogadásokra, máskor talán eljárt az érdekében a színfalak mögött.

De Christian Wulff-fal, aki korábban Alsó-Szászország miniszterelnöke, a CDU egyik alelnöke, Angela Merkel egyik potenciális utóda volt, nem az az egyetlen baj, hogy szerette a luxust, és ebből nem is csinált titkot. Ennél nagyobb gond volt, hogy pártkatonából lett államfő. Ez pedig egy olyan országban, ahol az elnökök rendre nagyformátumú emberek, akik olykor a kancellárral is hajlandók szembemenni, elvégre ők képviselik legmagasabb szinten a népet, komoly hiányosság.

Az elnök kezdettől fogva azzal a hendikeppel indult, hogy őt Merkel erőltette át az elnökválasztói grémiumon, de nem tudott felnőni a feladathoz. A médiát is épp úgy kezelte, mint egy pártpolitikus: még miniszterelnökként bensőséges viszonyt ápolt a Bilddel, exkluzív képekkel látta el őket esküvőjéről, beengedte őket a mindennapokba. Elnökként innen már nehéz volt visszalépni, megszerezni a kellő respektet. De a médiával kapcsolatos kommentátorok szerint még csak azt sem lehet mondani, hogy a bulvárlap bosszút állt rajta. Egyszerűen úgy kezelte, mint ahogy ő saját magát: egy sztárt, akinek egyszer fent, máskor lent.