A szerk: Bátorság

A nagy rezsiháborúban a Fidesz élcsapata is csak addig rohan előre, amíg meg nem ijed saját árnyékától. A negyedik rezsicsökkentés lendülete mindenesetre megtörni látszik. 

A forgatókönyv azért általában nem az, hogy Rogán Antal szakszerűen megfogalmazott kérését (miszerint hogy a rezsifórumon ezt igényelte a nép) alapos vizsgálatoknak veti alá a kormány. További jó hírként meg bejelentik, hogy ingyenesek lesznek azok az óracserék, melyek jó részéért eddig se kellett fizetni.

Van az úgy, hogy túl sok a frontvonal. A víz- és csatornadíj a szemétszállítással meg a kéménysepréssel együtt már a második rezsicsökkentésből is kimaradt, a harmadikban meg szóba sem került. De az idén a távhő ára sem mérséklődik már olyan mértékben, mint a villanyé vagy a gázé.

Az önkormányzati tulajdonú szolgáltatókkal kíméletesen bánik a kormány a háborúban: a távhőcégeknek suttyomban vissza is csorgatják azt, amit nagy dérrel-dúrral elvesznek tőlük. Ezek után nem érdemes túlságosan meglepődni azon, hogy az alapdíjak eltörlésével sem kapkodnak. Ilyen ugyanis főképp a távhőszámlában van. A multiknak már szinte mindegy, hol vágják meg őket újabb pár milliárdocskával. Az önkormányzati cégeknek viszont nem. A hétfőn bejelentett törlésből ezért lett szerdára vizsgálat meg fogyasztóvédelmi eszköz. Hiába no: Rogán kerületi polgármesterként még nem érzi, milyen az, ha a saját közműcégét ütik. Ráadásul most annál a Főgáznál rendeltek el „átfogó vizsgálatot”, amelynek többsége eddig is a fővárosé volt.

Az kevéssé látható, hogy a nagy visszavonulásban a kormány miért nem rúgott még egyet az osztalékot hazavinni szándékozó multikba. De talán csak lendületet gyűjt hozzá.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.