Nincs nagyobb rejtélye a magyar politikának, mint a szavazó. Lehet elkötelezett vagy bizonytalan, hívhatják polgárnak és/vagy embernek, folyton meglepetést okoz.

Igaz, nem a politikai diskurzus szintjén: ott tartja magát a toposz, hogy a bujdokló voksolók döntő többsége az aktuális ellenzéket támogatja, még ha a kutatások árnyalnák is a képet. Örök igazság az is: a szélsőjobboldal szimpatizánsai automatikusan szavaznak át a mai kormánypártra, s ennek bizonyítására nincs szükség másodlagos preferenciákat mérő elemzésre, elég az érzés. (E megállapítások persze szintén egyéni percepcióim termékei.)

Nyilván egyszerűbb is értelmezni a helyzetet, amíg nem foglalkozunk mélyebben a vonatkozó dolgozatokkal, mert akkor csöppet problematikusnak tetszik a helyzet. Nemrég például a Tárki publikálta új kutatását, amely szerint a Fidesz, a Jobbik és az LMP szavazói között többségben vannak azok, akik szerint megérte a rendszerváltás, míg az MSZP, a DK és az Együtt–PM voksolói között a kisebbséget alkotják azok, akik így gondolják. Erre rá lehet vágni, hogy az utóbbi szervezetekben gyülekezik a Kádár-rendszer iránt nosztalgiázó sokaság. Ám ebben az esetben értelmezhetetlen a hazai politikai diskurzus. Azaz nem tudni, miért követik a szavazók Orbán Viktort, aki újra rendszert vált, ha már az eddigi is megfelelt nekik. És miért követik a szavazók Gyurcsány Ferencet, aki versenyen és szabadságon alapuló polgári világot vetít előre. Nem tudni, miért követik a szavazók a Bajnai Gordon és Szabó Tímea vezette Együtt–PM-et, elvégre a pártszövetség élesen szembehelyezkedik az ilyen-olyan jelzőkkel ellátott kádári diktatúrával. Ironizálhatnánk azon, hogy a jelek szerint kevés a jelentősége annak, valójában miről beszélnek és hogyan cselekednek a politikai pártok, mert a támogatás inkább hagyományokon, érzelmi elkötelezettségen, szimpátián alapszik, s ritkábban a ráción. (Ezért nem okozhat kognitív disszonanciát a favorit cselekvése és a hirdetett eszme között mutatkozó feszültség sem.) De érdemesebb azon törni a fejünket: a pártok miként döntik el, mikor hallgatnak a kutatásokra, s mikor utalják a lomtárba az eredményeket rögzítő dokumentumot? Az Index minap közölt cikke szerint a következő Országgyűlés újabb nagy lépést tesz a törvényhozás nőmentes övezetté alakítása irányába. A fideszes Pelczné Gáll Ildikó azzal indokolta a visszalépést: belső felmérésük szerint a szavazók szívesebben voksolnak a férfiakra. A párt pedig meghajol a népakarat előtt. Putyinnal is nyilván szakít a kormány, mivel a Medián kutatása szerint a többség ellenzi az orosz kapcsolat revitalizációját. Éppúgy revízió alá veszi politikáját, ahogyan a Gyurcsány-kormány a reformelképzeléseit, miután az elemzések azt üzenték: ezek nem tetszenek a tömegnek.

A tanulság talán annyi: a pártpolitikai definíció szerint a szavazónk az, aki éppen egyetért velünk, vagy nem, de cserébe ránk szavaz.

Minden másra pedig ott vannak a betelefonálós műsorok és a társadalomtudományi szemlék.