A finn parlament 2010-ben a meglévő két atomerőmű négy egysége mellett két újabb egység elvi megvalósításához járult hozzá, míg a magyar parlament 2009-ben a paksi bővítés és rekonstrukció előkészítésében döntött hasonlóan széles körű politikai egyetértéssel, amivel mindkét ország a nukleáris részesedés jelentős kiterjesztéséről határozott energiapolitikájában. Az Olkiluoto magáncégek erőművében a francia Areva-technológiával megkezdett beruházás ma sokéves súlyos késésben van építésminőségi és szabályozásjogi problémák miatt. Az állami tulajdonú erőmű bővítéséhez – éppen az orosz Roszatom általunk „megvásárolt” típusára – benyújtott engedélykérelmet a finn szakhatóságok véleménye alapján nem fogadták el, viszont az Észak-Finnországban megvalósítandó harmadik telephelyre az időközben megalapított Fennovoima magáncégcsoport a francia Areva és a japán Toyota típusokra kapott elvi engedélyt.

A Fennovoima önköltséggel kívánja több mint 60 (iparvállalat és szolgáltató) tulajdonosának elsősorban saját felhasználásra értékesíteni a megtermelt áramot, azonban ezek sorából a német E.ON piacpolitikai okokból tavaly kivált 34 százalékos részesedésével, ezzel szinte kétségessé téve a beruházás megvalósíthatóságát. A cég vezetése ezután kezdett intenzív tárgyalásokba a Roszatommal, és múlt év novemberre opciós megállapodásra jutottak: a technológia szállítása és a projekt 75 százalékos hitelezése mellett a Roszatom belép 34 százalékos tulajdonosnak is, mely feltételekkel elérte, hogy az ő ajánlata alapján folytassák az erőmű megvalósítását. A cég honlapján is nyilvánosságra hozott kalkulációk szerint az 1200 MW-os erőműegység által termelt áram ára a tulajdonosoknak 50 euró/MWh körül lesz, melyet ráadásul a berendezéseket szállító Roszatomnak kell garantálni.

Nem lenne jó összehasonlítani ezt a magyarok által aláírt, titkosított szerződés feltételeivel?

A mi szerződésünk kapcsán az áram ára szakértői becslések szerint kb. a duplája, 30 Ft feletti lesz kWhként. Ilyen súlyos különbség adódhat, ha a technológia szállítója maga is az áram értékesítésében érdekelt, és nem a beruházási költségek feltupírozásában, nem beszélve a magyar és finn megvalósítási költségek különbségéről és a közbenső pénznyelő „szintjeink” hatásáról. Ugyanaz a berendezés, ugyanaz a szállító, de micsoda különbség!

Az már valóban csupán a fantázia szüleménye, hogy mi történt volna, ha tisztelt vezetőink nem a nagy szolgáltató cégek rendkívüli adóztatásával, hanem a finn magánerőművekhez hasonló konstrukció kezdeményezésével megpróbálták volna bevonni őket tulajdonosként az atomerőmű létesítésébe. Lehetséges, hogy ez esetben a meglévő paksi egységek rekonstrukciója és az új erőmű ésszerűen időzített létesítése nem háromezer Mrd Ft-tal terhelné meg az országot hosszú évtizedekre.

A fenti alternatíva hozzájárulhatott volna a nemzetgazdaság valós növekedéséhez és az átlagpolgár az eladósodás súlyos terhei mellett nem a filléreket jelentő és tiszavirág-életű rezsicsökkentéssel lenne kifizetve. Mindezek után ki állíthatja, hogy „Európa legolcsóbb áramát” termelhetjük?

A finn iparpolitikai döntések nem választási dátumokhoz vagy netalán a nagyvezír születésnapjához igazodnak, hanem a gazdaság és társadalom távlatos szükségleteihez. A finn állam mintaszerűen, időben elindította és támogatta a nukleáris ipar fejlesztését, majd teret engedett a magánszféra által történő gazdaságos fejlesztésnek. Ez megalapozza a gazdaság fejlődését annak minden pozitív következményével, és nem kívánja mindenáron a költségvetésen átfuttatni és bénító módon megcsapolni a gazdasági szereplőkre tartozó tevékenységeket – ez esetben valóban alacsony áramár mellett.

Nagy kérdés, hogy a tavaly novemberben született finn–orosz megállapodást a magyar fél mennyire tanulmányozta, és igyekezett-e róla információkat szerezni. Ha véletlenül mégis: hogyan sikerült az oroszokkal ilyen feltételekben megállapodni?

A Fennovoima–Roszatom-megállapodás nemzetközi méltatásában –mint például az Atomic Insights portálon Rod Adams szakírónál – ráadásul még olyan álláspontok is találhatók, mely szerint az oroszok által garantált alacsony áramár mellett nemzetközi szakmai összehasonlításban még ez a projekt is jelentősen túlárazott.

A mi szerződésünkben lévő magas árnak a magyar fél elégtelen tájékozottsága mellett további magyarázata is lehet: eszerint az oroszok beárazták az irracionális magyar sietség közepette az orosz–magyar kapcsolatok elmúlt két évtizedét, továbbá az is elképzelhető, hogy mellesleg valamiféle ígéretet is tehettek a magyar mezőgazdasági és élelmiszerexport növelésére. Az áramár ilyen mértékű különbsége azonban megalapozza a hitelcsapdán túl a magyar gazdaság hosszú évtizedekre bebetonozott versenyképtelenségét. Ráadásul az atomerőmű-mentessé váló Németország hosszú távú többletenergia-igényének kielégítésére sem lesz igazán alkalmas a magas áron termelt áram.

A tervezett észak-finnországi erőmű megvalósulása előtt ugyanakkor még jelentős akadályok tornyosulnak. A több mint 60 tulajdonos cégnek a kötelező tőkeemelést figyelembe véve e hó végéig kell nyilatkoznia részvétele véglegesítéséről, továbbá máris politikai vita folyik arról, hogy a parlamentnek újra kell-e tárgyalnia az elvi engedélyezést az orosz technológiára, melyet egyszer már – az állami erőmű-részvénytársaság beadványa alapján – nem fogadtak el.

A történetről megjelent szakmai vélemények – a Reuters, illetve a UPI honlapja – szerint a Roszatom számára az ügy olyan, mint a lazachorgászat északon: akkor is érdemes megkísérelni, ha nem sikerül, hiszen a török, vietnami, iráni stb. referenciái mellett már ez a finn szándék is emeli a minden irányba nyomuló orosz csoport szakmai és üzleti tekintélyét a nemzetközi fórumokon. Az opciós megállapodás a Fennovoima számára is mentőövet dob a tervezett új 1200 MW-os erőmű megvalósításához. Mindenesetre valamennyi szereplő gondolkodik és mérlegel a vezényszóra történő masírozás helyett.

A fentiek ismeretében a tisztelt olvasóra bíznám annak megítélését, milyen lesz az „évszázad üzlete” számunkra, amelynek fontos részleteit és költségeit még nem is ismerhetjük nemzetbiztonsági okokból. Ezeknek az információknak a valós vitára bocsátása a finn parlamentben, illetve a közvélemény szakszerű, de üzleti érdekeket még sem sértő tájékoztatása nem tűnik arrafelé biztonságpolitikai kockázatnak. Igaz, a finn parlament elnöke számos kollégájához hasonlóan nem kényszerül idiótáknak nevezni a nukleáris koncepciót minden fórumon következetesen ellenző zöldpárt politikusait, sőt időnként felkérik a pártot a finn koalíciós kormányokba történő részvételre is, bármiféle csalódottság jelzése nélkül.

A magyar parlament egyértelmű többsége 2009-ben állást foglalt arról, hogy elkötelezi a magyar energiapolitikát az atomerőmű-rekonstrukció és -bővítés irányába.A finn Fennovoima által az orosz szállítóval kötött megállapodás minden tekintetben példa lehetne e politikai döntés megvalósításakor, míg a magyar fél által aláírt szerződés – az igen kevés rendelkezésre álló információ alapján is – nyilvánvalóan a gazdasági katasztrófa irányába tereli az országot.

Az első magyar atomerőmű létrehozásánál már létrejött egy nagyon eredményes együttműködés, amikor a finnek kizárólag a szovjet reaktortechnikát vásárolták meg a Fortum állami többségű cég két egységénél, és az általuk adaptált nyugati (Siemens) irányítást és biztonságtechnikát Paks is alkalmazta, ami nagy részben garantálta az elmúlt évtizedek biztonságos működését. Közismert, hogy a Csernobilban bekövetkezett katasztrófa ezek hiányosságai miatt történt. Ezért is furcsa az az érvelés, hogy csupán az orosz technika sok évtizedes sikerének tekintik egyes politikusok a paksi üzem eredményeit, és azt kizárólagos lehetőségként tálalják. A magyar szakértők igen sokoldalú ismeretekkel és gyakorlattal rendelkeznek, alkalmasak is a mai igények szerinti bármilyen üzem működtetésére: például a betanításukra is a Nokia által fejlesztett szimulátoron került sor.

A szerző a helsinki Magyar Intézet alapító igazgatója

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.