A cikk azt nehezményezi, hogy az MSZP kész lett volna kifizetni Kádár János sírjának megváltását. Ez rossz hír a parlamentáris, polgári demokráciák hívei számára – írja a szerző. Saját zsebéből Révész nem adna egy adófizetői petákot sem az „olyanok” sírjának megváltására, mint Imrédy és Kádár, merthogy „demokrata számára egyikük sem lehet pozitív történelmi személyiség”. És ugyan miért ne fogadná el pozitív történelmi személyiségnek Orbánt, aki elfogadja Kádárt? – teszi fel a kérdést. „Mert eladósít minket és kiszolgáltat az oroszoknak?Na ja, de Kádárhoz képest… Mert tönkreteszi a piacgazdaságot, államosít, elűzi a tőkét, versenyképtelenné tesz minket a világ piacon? Na ja, de Kádárhoz képest…”

Az összehasonlítás súlyosan történelmietlen. Más kor, más játéktér, más feltételek. Csak egyetlen, de óriási különbség: Kádár egy szovjet csapatok által megszállt, igencsak korlátozott önállósággal rendelkező ország igencsak korlátozott hatáskörű – kezdetben valóban véres – „diktátora” volt, aki a „táborban” egyedülálló módon tágította a határait, és a hatvanas évek végén, az új gazdasági mechanizmus idején megpróbált kialakítani valamiféle piacgazdaságot, és (a körülményekhez képest) élhetővé tenni egy országot. Az ő regnálása idején közeledtünk a Nyugathoz (meglehet helytelenül, de mégiscsak Nyugatra adósodtunk el, nem Kelet felé), valamennyire kinyitottuk a határokat (ha csak 70 dollár erejéig is), akkor kerültek előtérbe a reformerek, mint Nyers Rezső, Fehér Lajos és a többiek, akiktől Orbán rendszere „kommunista előéletük” miatt most éppen megvonja a (vacak kis) nyugdíj-kiegészítést. Azoktól, akik akkor, Kádárral együtt valóban vásárra vitték a bőrüket, mert a „táboron belül” akkora ellenszél volt, hogy valóban kellett mindehhez a nem mindennapi politikusi és emberi bátorság. Nem utolsósorban a külső nyomásnak (és persze a belső kemény vonalasoknak) engedett Kádár, amikor a reformot végül is leállította. Más kérdés, hogy a pozitív erjedést akkor már nem lehetett leállítani. A rendszerváltás nem kis mértékben ebből is táplálkozott.

Hogyan lehet egyenlőségjelet tenni Kádár és Orbán (még inkább Kádár és Imrédy) közé??? Orbán akkor mondta el híres „ki az oroszokkal”-beszédét a Hősök terén, amikor a szovjet csapatok kivonulásáról már megszületett a döntés. Orbán önként és dalolva teszi tönkre az ország versenyképességét, teszi tönkre nyugati kapcsolatainkat, hódol be a keleti tőkének, önhatalmúlag teszi tönkre a demokratikus intézményrendszert. Tetszik, nem tetszik, Kádárt (minden hibája ellenére) Keleten és Nyugaton egyaránt tisztelték, és ilyen államférfiként fog bevonulni a történelembe, Orbánt pedig negatív példaként elnyeli majd a feledés.

És még egy dolog: Révész durván belerúg Moldova Györgybe. „Moldova Györgynek a történelmi tárgyszerűséget és ténytiszteletet minden lapján megcsúfoló Kádár-életrajza iszonyatos példányszámban jelent meg… Neki pedig ahelyett, hogy a mellényzsebéből kifizette volna azt a rongyos nyolcszázezret, volt képe az MSZP-hez rohanni.” Moldova könyvét lehet (és biztosan kell is) bírálni, de azt azért ne felejtsük el, hogy megírásához kellett némi civil kurázsi. Akkor írta meg, amikor enyhén szólva nem volt divat Kádárt pozitív színben feltüntetni, nem állami pénzen, nem állami támogatással dobta piacra. Hogy sikerkönyv lett, nem igazán rajta múlott.

A különféle korokban élő politikusok megítélését pedig hagyjuk a (nem kurzuspárti) politikusokra, ez nem publicisták dolga.

Ez az a pusztító logika, amellyel minden diktátort és kollaboránst fel lehet menteni. A történelmi körülmények és kényszerek igazolhatják a hallgatást és a passzivitást. „Nem muszáj hősnek lenni, ha nem lehet.” De nem igazolják a diktatúra aktív gyakorlását. Kádár a megszállók szövetségese, híve és propagátora volt, nem ellenálló és nem áldozat. Éppoly csalás őt a körülmények foglyaként és áldozataként bemutatni, mint Horthyt. Szövetséges és áldozat egybemosása – pontosan ezért tiltakozunk a Szabadság térre tervezett gyalázatos emlékmű ellen. Moldova György az aljas rasszista irományok legsikeresebbjének a szerzője (Bűn az élet). Miként állíthatják magukat a rasszizmus elleni harc élvonalába azok, akik ezt az élrasszistát a maguk embereként, szövetségeseként kezelik? Moldova a Kádárkönyvével semmilyen kockázatot sem vállalt. Mert amikor írta, az volt Magyarországon, ami Kádár alatt nem lehetett, és az ő szándékai szerint soha nem is lehetett volna: sajtószabadság. És egyáltalán: szabadság.

Révész Sándor

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.