A szerk: Ítélet
Egyetlen rossz adat nem jelenti azt, hogy csődöt mondott a kormány gazdaságpolitikája. Bármennyire legyen ikonikus jelképe a lakásépítések száma Matolcsy György előző Fidesz-ciklusbeli tündérmeséjének, nem egyenértékű a totális összeomlással, hogy a háborús időkben és a 30-as évek gazdasági válsága alatt, valamint a statisztika történetének bármelyik évében több lakás épült Magyarországon a tavalyinál. Csak ciki.
Ezenkívül megerősíti azt az érzést, hogy valami nem stimmel ezzel az orbáni egyensúlyi növekedéssel. Több ez annál, mint amit a kormányfő maga állított az évértékelésben, hogy a „hajdani Kaiser világa, a minden nagyon szép, minden nagyon jó” lenne még távol. Ez utóbbi állítás annyit biztosan jelez, hogy Orbán is tudja: az, amit neki mutatnak, messze van attól, amit az emberek éreznek. És nem csak azért van ez, mert az inflációt a rezsicsökkentési kampánnyal nyomják le, a növekedést az állami beruházásokkal pumpálják, a hiányt adóemelésekkel faragják, az államadósságot trükkökkel csökkentik, a foglalkoztatottak számát pedig a közmunkásokkal növelik.
A kisebb-nagyobb statisztikai hazugságok nélkül ugyan nem lehetne azokat a szép grafikonokat felrajzolni, de azért azt is kár volna tagadni: valamiféle növekedés mintha beindult volna az elmúlt év második felében, és ezt a kedvezőnek tűnő külső körülmények mellett a belső kereslet enyhe növekedése is támogatta.
A lakásépítések számának – pontosabban számtalanságának – alakulása azonban azt mutatja meg, hogy a növekedés gyenge lábakon áll. Hogy nincs meg az a bizalom (tőke és a szétvert bankrendszer miatt az ezt pótló hitel sem), amely hosszú távú beruházásokra bírná a lakosságot.
Ez is választás, ez is ítélet a kormányról.