Hajba Ferenc: A felismert bohóc

Szombathelyen alighanem felismerték a bohócot. Nem a langaléta hatvanit, aki rá akart támadni vagy ijeszteni Bajnai Gordonra, hanem a sajátjukat. Itt is megszimatolta ugyanis valaki a politikai karrier könnyű lehetőségét a bohócruhában. Rájött, hogy jó szerep ez, fél óra alatt meg lehet vele keresni a jövőt. A kormány nem hivatalos kampányfigurájaként kicsit parádézott az Összefogás fóruma ellen tiltakozók között, még válaszolt is valamit egy neki odaszóló baloldali képviselőjelöltnek, aztán befejezettnek nyilvánította aznapi fellépését.

Bizonyára arra gondolt, hogy harsánysága ellenére diszkrét szerep ez ahhoz képest, hogy annak idején egy bizonyos Loppert Dánielnek álarc nélkül kellett „lehazaárulózni” Medgyessy Péter miniszterelnököt azért, hogy később a fideszes nagyok tanácsadójaként, kommunikációs osztályvezetőjeként építse a nemzet és a saját jövőjét. Az alkalmi bohóc kilétét viszont még fedi is a piros orra, a kirúzsozott szája, a fehérre meszelt arca, a fekete kontúr a szeme környékén.

A vasi bohóc azonban elővigyázatlan volt, a helyi internetes portál munkatársai – rendőrnyelven: a lakosság segítségével – felismerni vélik benne a szombathelyi szociális és családügyi bizottság egyik fiatal tagját, aki a szaléziak által működtetett közösségben is tevékeny.

Nyilván első bohócnak lenni a legkifizetődőbb, de a második is biztos befutó lehet a politikai osztozkodásban. Ha majd viszont besűrűsödik a kampány, s százak, ezrek ijesztegetik a választópolgárokat a nemzeti jelmezkölcsönzőből bérelt bohócruhában, romlanak az esélyek. A jó állások száma még egy államosított országban is korlátozott, pontosabban túl sokan érdemesülnek hálára a rendelkezésre álló vagy mesterségesen kialakított státuszokhoz képest. Valamivel pedig csak ki kell majd fizetni a CÖF vezetőit a lábkoptató menetelésért, a Magyar Csapat aktivistáit sem lehet a semmivel szélnek ereszteni a vakvilágba. A foglalkoztatási statisztikákra jótékonyan ható közmunkát meg ugye nem nekik szánják, jobb hát időben porondra lépni, bukfencet vetni, vízzel leköpni a közönség nekünk nem tetsző részét, ha el akarunk csípni valamit magánhasználatra a közösből.

Van némi elhanyagolható dramaturgiai gond, zűrzavar abban a tekintetben, hogy a cirkuszi bohóc szerepe szerint fél ugyan a hatalmat megtestesítő porondmestertől, de furfangosan mégis belőle csinál hülyét, mindig őt veri át és röhögteti ki.

A magyar politizáló bohóc nem ilyen. Ő hisz a porondmesterének, s szolgálja mindhalálig. Különös ember. Remélhetőleg áztatják is már az ecseteket Kerényi úr udvari festői, hogy hősként vászonra vigyék. Annyi mindenesetre már most megtörtént, hogy a szalézi plébánia vezetője azonnali hatállyal minden rendezvényükről kitiltotta – no nem a bohócot, hanem – azt az embert, aki szerintük leleplezte, „elárulta” az ő kilétét. Az egyházközség vezetője egyébként a Fidelitas elnökének az apja.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.