Cseri Péter: Packázók
Vajon hány pofon kell még Bod Péternek ahhoz, hogy végre fölfogja, persona non grata lett a magyar közoktatásban?
A békéscsabai magyartanár – intelligens ember lévén – megérthetné: ideológiailag nem elég képzett ahhoz, hogy a Viharsarokban katedrát kaphasson. Nem világos, hogy ha egyszer tisztában van Vergilius életművével, keni-vágja Schiller drámáit és meghitt viszonyban van Adyval, miért nem fogja föl: nem lehet pedagógus abban a megyében, ahol korábban újságíróként rendre kritizálta a jelenlegi kormánypártokat, sőt ikertestvére, Bod Tamás az Összefogás színeiben képviselőjelöltként indul az április 6-i választáson.
Nem és nem. Bod Péter továbbra is makacsul ragaszkodik ahhoz a fixa ideájához, hogy tanári diplomájával tanítani szeretne. Már tavalyelőtt is próbálkozott – szerencsére a kormányhivatal résen volt. A tavaly szeptemberi kétségbeesett kísérletét – ezúttal egy békéscsabai iskolában akarták foglalkoztatni – a Klebelsberg központ három nap alatt leleplezte, sikerült rövid úton kirúgatni őt.
A rendszer tökéletes működéséhez már csak a fránya bíróságot kellene valahogy megregulázni: az első ügyben a renitens tanár megnyerte a munkaügyi perét, ráadásul a másodikban sem áll vesztésre. Szögezzük le, a Kliknek teljesen igaza van. Nincs veszélyesebb annál a pedagógusnál, aki nem kezd el azonnal felállva tapsolni, mihelyst meghallja a győzelmi jelentéseket a múlt század hetvenes évei felé poroszkáló közoktatási rendszerről.
A hoffmanni tanáreszmény szerint az ideális pedagógus konzervatív, kötelességtudó, egyetlen igazgatói utasítás hallatán sem kérdez vissza, nincs markáns politikai véleménye. Ha mégis részt akar venni a közéletben, fennhangon üdvözli a portfólióírást, vagy sétál egy jót a békemenettel. Egy dologra biztosan nincs szükség az állami iskolában: gondolkodó, szellemileg független pedagógusra, aki a szünetekben is csak arra vár, hogy a tanítványai körében végre magára zárhassa a tanterem ajtaját.
Hogy legalább ott őszinte lehessen, ha a tanári szobában már nem mer. A hoffmanni rendszer amúgy hosszú távon végtelenül igazságos: lehetővé teszi, hogy az aktuális politikai kurzusok szerint packázzon a tanárokkal. Előbb-utóbb mások is hozzáférnek majd a kormányrúdhoz, na, lesz akkor nagy sírás-rívás a tankerületekben, jöhetnek az új packázók. Míg valakik újra véget nem vetnek a hetvenes éveknek. Mindazonáltal a békési eset tanulságait a Kliknek is érdemes lenne levonnia.
A tankerületeket például olyan tabló készítésére kötelezhetnék, amelyre felkerülne az ilyen-olyan okokból feketelistára helyezett pedagógusok neve és fényképe. A tacepaókat aztán kifüggeszthetnék az igazgatók irodájában. Ha minden iskolavezető előre tudhatná, hogy a hivatal kiket tart politikai okokból megbízhatatlan tanároknak, eszükbe sem jutna felvenni a náluk próbálkozó renitenseket. Nem fordulhatna elő többet Bod Péteréhez hasonló eset.
