Friss Róbert: Inkriminátum

Az Alkotmányvédelmi Hivatal nyilvánosságra hozott két, a 2006-os őszödi beszéd kiszivárogtatásáról (2007-ben és 2009-ben) készült titkosszolgálati jelentést, valóra váltva Pintér Sándor januári előzetes vívódását.

Ahogyan a belügyminiszter ígérte: anonimizált formában, azaz kihúzott nevekkel, megkurtítva. Hiába követeli Gyurcsány Ferenc a teljes nyilvánosságot, s hiába mondja Bajnai Gordon, aki 2009 júliusában kormányfőként megismerte a jelentést, hogy: „a közvélemény elé tárt, megcsonkított szövegek nem azonosak az ügyben készült végső összefoglaló jelentéssel, annak következtetéseivel ellentétes megállapításokra próbálják rávezetni a nyilvánosságot”.

A Fidesz megint „itt a piros-hol a piros?”-t játszik. A szalagcímek némelyike átveszi a felvételt a Fideszhez eljuttató Guevara nevű célszemély (a 2009 áprilisában Bolíviában meggyilkolt) Eduardo Rózsa-Flores „eszmefuttatását”: „az őszödi miniszterelnöki beszéd kiszivárogtatója egy MSZP-s politikus, aki a miniszterelnökkel és a frakcióval egyeztetve szervezte meg az inkriminátum nyilvánosságra hozatalát”.

Miért? „Hogy időt nyerjenek, továbbá… eltereljék a figyelmet a költségvetési vitákról, illetve rávilágítson az ország rettentően rossz gazdasági helyzetére. A nyilvánosságra hozatalban az MSZP azért választotta a jobboldal/ellenzék bevonását, mert az elhangzás és a médiába kerülés között eltelt hosszú idő magyarázkodásra kényszerítette volna őket, s így az esetleg elérendő céljuk elsikkadhatott volna.”

Rózsa-Flores nem volt hajlandó megnevezni a hanganyagot átadó személyt, a felvétel kiszivárogtatóját, megrendelőjét az NBH nem tudta azonosítani, a kormányfővel szoros kapcsolatban álló „politikus személye találgatás tárgya volt”. Ezek Rózsa-Flores feltételezései. Amit viszont tényként állít: a birtokába jutott felvétel sorsáról szeptember 17-én már egy budapesti Fidesz-irodában döntöttek; később a hanganyag sokszorosítását is itt végezték.

Tekintsünk most el Rózsa-Flores szavahihetőségéről. Tavaly szeptemberben Kósa Lajos Fidesz-alelnök, debreceni polgármester a párt és a maga szerepére vonatkozó kérdést az ismert kéménymászós-ürgebőrös viccelődéssel ütötte el. Tegnap már elismerte: nem kellett a kéménybe másznia, a felvételt kézhez kapták. Szóval hagyjuk Kósát, inkább tépelődjünk mi is, akár a belügyminiszter: mi értelme van annak, hogy négy hónappal a 2006-os választások, illetve a kormány megszorításainak bevezetése után, az önkormányzati választások előtt a szocialisták, élükön Gyurcsánnyal a Fideszt felhasználva tálalják fel Őszödöt?

Lehet, hogy a volt kormányfő kamikaze típus, de nem eszement, hogy csak a saját torpedóját robbantsa fel. Az egésznek így nincs semmi értelme. Azon viszont tépelődni is kár, hogy Pintér Sándor vajon miért éppen a kampány idején, a választások előtt bő egy hónappal tett pontot tépelődése végére, és így nyilvánosságra került a jelentések hiányos változata.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.