Marnitz István: Orbán néz

Csütörtökön Orbán Viktor „helyszíni szemlét tartott” a magyar–ukrán határ térségében – idézi az MTI Havasi Bertalant, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetőjét. Vele tartott Pintér Sándor belügyminiszter és Hajdu János TEK-főigazgató is.

Ellenőrizték a magyar hatóságok „felkészültségét”, találkoztak a helyi biztonsági erők vezetőivel. Miben állhatott ez az ellenőrzés? Izomzat, fogazat, állóképesség, fekvőtámasz? Egy kis ultrázás? Másnap ugyan mondott róla valamit a rádióban, de ettől nem lettünk okosabbak.

Az MTI által közölt, sokatmondó fotó szerint Orbán Viktor egy helikopter mellett néz a nagy büdös semmibe (a mindenkori észak-koreai diktátorhoz hasonlóan), gondolom, az ukrán határ felé, talán egyenesen rá, esetleg fülel, szagolgat is, ahogy az a közkatonák éberségét mindenkoron lepipáló Vezérlő Tábornokoktól elvárható. Tekintetébe a haza üdve feletti aggodalom és némi Trianon is vegyül: hiába, no, ha úgy lenne, most vagy kétszáz kilométerrel közelebb húzódna a front.

Meg nem erősített hírek szerint a TEK ultraéles kukkerjával így is ellátott Kijevig. Ilyen az igazi rezsiharc – mormoghatta eztán a bajsza alatt. Majd fura adrenalinlöket következett. Hisz évtizedek óta Magyarországon is folyamatosan lőporszagot érez. Megállás nélkül harcol, rohamoz, csatázik, és persze fényes győzelmek sorát aratja az ellene – a magyar nép ellen – fenekedő erők felett.

Minapi parlamenti felszólalása már-már felért egy háborús behívóval: rezsiharcra fel, mindenki, korra, nemre, pártállásra tekintet nélkül, rezsikardot marokra, rezsipuskát vállra, rezsitankra fel, és neki az ellennek. (Akik pontos kilétét mindig a reggeli hírharsona közli.) Ne legyenek illúzióink: Ukrajnában tényleg rezsiharc dúl. Minden pártoskodás, feszültség, minden lövés sötét energiaüzelmekben fogant.

Az előző miniszterelnök egy előnytelennek ítélt energiaszerződés miatt ül börtönben (bár feltehetően már csak néhány napig), Oroszország gázárcsökkentéssel fizet a hűségért, Ukrajna állítólag rendszeresen lopja az Európába szánt orosz gázt, a szálakat mozgató oligarchák energiasefteléssel szereztékmesés vagyonukat. Ez az a Kelet, amely felé nyitni akarunk. Pontosabban ez is. Ukrajna a lehető legközelebbi Kelet. Ott mások a játékszabályok. Ott néha vér folyik.

A Fidesznek márpedig odahúz a szíve. Minden erejével arra fordítja az ország eddig Nyugat felé haladó hajóját. Velük akarunk szerződni, kereskedni, nekik akarunk tartozni. Mert ott úgymond jobban szeretnek minket. És ha komolyan vette, amiket mostanság mondott Nyugatra, unióra, multikra – semmi okunk ebben kételkedni –, akkor holmi csipcsup lövöldözés miatt nem szabad, hogy visszarettenjünk. A mi utunk immáron véglegesen keletre vezet. Ott vannak a testvéreink. Netán akad, aki még idegenkedik az ottani játékszabályoktól? Idővel ők is megszokják.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.