Horváth András (most már csak volt) adóhivatali munkatárs tavaly novemberben azzal hökkentette meg a közvélemény naivabb hányadát, hogy sajtótájékoztatón jelentette be: a NAV elnézően bánik a kiemelt adózókkal, bizonyos, rendszerszerűen űzött csalási formák fölött gyakorta szemet huny, és az áfacsalásokra épülő, jobbára az élelmiszer-kereskedelemben működő hálózatok a hatósági impotenciának köszönhetően évente ezermilliárdos nagyságrendű kárt okoznak az államnak, vagyis mindannyiunknak.

Az éber kormány örökké akcióra kész adószerve azonnal kinevezte Horváth urat az év hülyéjének (alighanem a saját halottjuknak is szívesen tekintenék), és egy hétvégi belső vizsgálattal haladéktalanul tisztázta, hogy szó sincs semmi hasonlóról. Azóta viszont még a nagyon felületes újságolvasónak is feltűnhetett, hogy egyrészt mostanában sokkal többször kapcsolnak le az adóellenőrök áfacsalókat, mint régen, másrészt a kormánymédiában a vonatkozó, mindig a szigorú és rendteremtő állam képét építgető híradásokból áttételesen mégiscsak az derül ki, hogy Horváth Andrásnak tulajdonképpen igaza volt.

Az égig emelt áfa elcsalásával valóban hatalmasat lehet kaszálni, a meg nem fizetett adó visszaigénylésére szakosodott láncolatok tényleg úgy működnek, ahogy az egykori adóellenőr leírta, és az ellenőrzés nyilvánvalóan olyan hézagos, ötletszerű és – a kockázatbecslés tudományos módszerei helyett – szubjektív, ahogyan azt az adóstiklik elleni küzdelem tragikus hőse több felvonásban részletesen elmagyarázta.

Annak ellenére, hogy nyílt titok: szinte az összes élelmiszerlánc és jó nevű beszállító benne van az áfabuliban – ugyan mit gondoljunk például az ismert hipermarket cukorakciójáról, mélyen a beszerzési minimum alatti árakkal –, a fent említett, önigazoló és kampánycélú hírekben mindig abszolút ismeretlen, minimális forgalmú cégecskék szerepelnek, amelyeket mintha azon az alapon választottak volna ki gondosan, hogy még véletlenül se akadjon bele valamelyik nagyhal a hálóba.

Horváth András bejelentésével kapcsolatban három konkrét eljárásról tudunk. A bűnüldözők a leggyorsabban a bejelentőre, Horváth Andrásra csaptak le: házkutatást tartottak az otthonában, és elkobozták az áfabotrányt dokumentáló iratait. Célkeresztbe került a (volt?) LMP-s Vágó Gábor is, aki a politikai karrierjéből hátralévő hónapokat tette rá, hogy (ahogyan ő fogalmazott: magányos Rambóként) tisztázza az áfaügyet.

Az ő esetében a NAV érezte halaszthatatlannak, hogy preventív adóvizsgálatot végezzen a képviselő két hónapja bejegyzett, eddig semmilyen gazdasági tevékenységet nem végző, ám a vagyonbevallásában így is feltüntetett kft.-jében. És végül – egy tegnapi hír szerint – a Polt-féle főügyészség is felébredt, és nyomozást indított hivatali visszaélés, adócsalás és csalás bűntettének gyanúja miatt (vajon miért, ha egyszer Horváth András a hivatalos állami álláspont szerint csupa sületlenséget beszélt?), amely „folyamatosan és időszerűen halad”.

Meg lennénk lepve, ha ez a folyamatos és időszerű vizsgálat még a választások előtt eljutna addig a végkövetkeztetésig, hogy itt bizony a magyar állam csúnyán le lett húzva, amihez – ha mással nem, hát a szemérmes félrenézésével – az adóhatóság is hozzátette a magáét. Azon viszont nem csodálkoznánk, ha addigra Horváthnál is találnának valamit, csak hogy tudja, hol a helye. Ezen az éghajlaton Rambók helyett inkább Dugovics Tituszok teremnek.

FOTÓ: MTI SOÓS LAJOS