A derék sportman, dr. Simicskó István államtitkár a magyar csapattal való találkozáskor harci formagyakorlatokat mutatott be a mieink egyik kínai edzőjének. Link duma, stratégiaitaktikai súlypont, ha kézből etetve osztogatnak, amúgy súlytalan jelenlét, bizarr mozgástér és szurkolói attitűd, hadipantomim, minipuvoár: szemléletes csokor „a” stratégiai ágazatról. A közhatalmi politika győztesvesztes jellegű „ játékokkal” traktálja a nézőteret. A Fidesznél a turulmadár is főnixmadár? Fel, támad!? Örömtűz vagy sunnyogás: sportbeli eredmény, illetőleg kudarc esetén, a kettő között pedig „szerethető” kommunikáció. Szíve csücske, a labdarúgás a világranglista 46. helyéről a 76.-ra csúszott vissza: ott, ahol kb. 200-an versengenek. Kabaréba illő bonmot: a magyar futball bajait két módon lehet eltüntetni. 1. Az európai példa, azaz minőség, fair play, jó üzlet, a huligánok távoltartása.2. Ahoni út, az ország lezüllesztése a foci szintjére.

Nem a sportszeretet a baj. Kellene legalább egy sikerágazat, mondjuk ez. De az nem stratégia, hogy részrehajlóan nyomnak bele ide-oda tengernyi közpénzt, lecserélik az elődöket, felrúgják, átírják a szabályokat, majd kiülnek a díszpáholyba. A korábbi, évtizedes stratégiát felejtősre vették, újon nem is ügyködnek. Túlcentralizált, üresjáratba(n) is futtatott, pártosan belterjes ez a modell. Európai, polgári típusú modernizálásnak, külső kontrollnak, társadalmi legitimációnak, igazgatási szakértelemnek, ágazati érdemlegességnek híre-hamva sincs. (Azt se lehet tudni, hogy a MOB-hoz vagy az Emmihez kell-e fordulni. Válasz: a miniszterelnökséghez.) Korrekt állapotfelvétel és valós monitoring híján, e századi reformkoncepció nélkül irányítanak, ami lecsupaszítva ennyi: avatnak és „sportfinanszíroznak”.

Tanulság lett volna az 1998–2002 közötti „sportkormányzás” mérlege: mindez a halál csókja, hiszen ott se ment előre markánsan és tartósan a sport, ahol majomszeretettel bármit megtettek (volna) érte. Beigazolódott, ám hiába, hogy értően menedzselni és/vagy puszipajtásokkal pénzt osztani, dirigálni nem ugyanaz. Demokratizálásnak, decentralizálásnak, deregulációnak, deetatizálásának, horizontális és vertikális kooperációnak máig sincs nyoma: 3-5 magyar összehajol, így születnek testre szabott, alkalmi döntések. Fejnehéz, ám ott pedig a szólamokon kívül üres az efféle kormányzás. Hatalmi jellegű, és nem koordináló. Merné rajta bárki számon kérni a rendszer egészéért viselt felelősséget?!

Nemrég, egy tudományos-szakmai tanácskozáson, ahová még nem brancsbeli is meghívást kaphat, bátortalan kijelentő módok járták óvatosan körül az állapotokat, a fejlesztéseket. A zöm bírálat helyett reménykedett, hogy mindebből majd csak kijön valami. Többnyire sport szakágak, szövetségek reprezentánsai adták elő a feltételeket illető megközelítéseiket. Ám arról, hogy mi ma a helyzet köztestületnél, szövetségnél, mi a viszony a két csúcsszerv, a MOB és az államtitkárság között, avagy arról, hogy mi történjék egyrészt az alap-, másrészt a beteg sportágakkal, alig volt bátorság szólni. Beletörődés érződött: ez van. A prezentáló oktatók, menedzserek kis része elemzett tényszerűen, s vont le tudományos alapú, értékű következtetést. Mosoly és süket csend övezte azt a kérdést, hogy vajon a kiáramló milliók és milliárdok miféle szakmai bázison hasznosulnak (mint ahogy erre a vizeseknél van remény), továbbá, hogy a szövetségek projektjei odafent szintézisbe jutnak-e egy magasabb cél, tartalom és egység javára, szolgálatában. Ugyan már, vont vállat több aktor: erre ma igény, de megfelelő szellemi kapacitás sincs. Nincs a magyar sportnak stratégiai kultúrmérnöke. Na és, majd csak lesz valahogy, addig is, virítsák a lóvét. Nem állítható, hogy feleslegesen, csak rossz helyekre áramlik a pénz. De ilyen, (sport) baráti alapon, ennyire könnyen odafent – és csakis ott – forráshoz jutni tán csak a Kelet krőzus államaiban, illetve mandarinjainál lehet. Ez itt a sporttal való csalás-ámítás törvény által nem tiltott formája. Bornírt ellenpont, focigraffiti: Viktor! Megetted az almát, nekünk már csak a Felcsutka maradt.

Az ókori olimpiákon az atléták és edzőik Zeusz Horkiosz ( Esküvédő) szobra előtt, egy széttépett vadkan vérző testrészein állva tettek esküt, hogy nem csalnak. A darabokra szaggatott vadkan azt jelképezte, hogy hasonlóképpen járnak az esküszegők. Kéri ma valaki a vadkan-kompetenciát?

* A szerző alkotmányjogász.

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.