Ha már lett volna internet és modern televíziós technika, ötvenhatban Budapesten lehetett volna látni olyan képeket, amilyeneket Kijev belvárosából közvetítenek.

A helyzet roppant zavaros, azt viszont látni, hogy a hatalom kezéből egyre jobban kicsúszik az ellenőrzés. Sorra dezertálnak Janukovics elnök hívei, aki kitart mellette, például a belügyminiszter, az éleslőszert oszt a rendfenntartó erőknek. Illúzióink ne legyenek: a hatalom ellen harcolók sem azért szereztek és szereznek fegyvereket, hogy azokkal otthoni gyűjteményüket gyarapítsák.

Ukrajnát kevés választja el a polgárháborútól. Az Európai Unió közvetíteni próbál, egyelőre nem sok sikerrel. Fegyverszállítási embargót rendel el, ami, valljuk be, papíron jól mutat, a valóságban nem sokat ér. Európa eddig sem tudott igazából mit kezdeni Ukrajnával, ahogy az ott Európába vágyók sem tudják igazából, mit jelentett volna a szovjet utódállam számára a meghiúsult társulási szerződés. Emlékezzünk rá, hogy Janukovics elődje, Juscsenko is megpróbálta a NATO felé nyomni hazáját, sikertelenül. Ukrajna bonyolult, megosztott ország. Az elit, az oligarchák által kifosztott állam Oroszország „segítő ölelése” nélkül gazdaságilag életképtelen, Európa viszont láthatóan nem akar finanszírozni egy korrupt és kiszámíthatatlan hatalmat.

Janukovicsra rászámoltak. A józan politikai erőknek valamiféle megegyezésre kell jutniuk. Az ország kettő vagy három részre szakadása senkinek nem érdeke. Ahogy az sem, hogy Ukrajna sorsa a Kelet–Nyugat ellentét, az Európa vagy Oroszország hangsúlyozása mentén dőljön el. Ezt másként látják, akiknél fegyver van Kijevben. Őket nehéz lesz meggyőzni. S vajon ki fogja meggyőzni őket?