Vitték a bankot

Kemény meneteket vívunk, amióta felvettük a kesztyűt a takarékszövetkezetek érdekeinek megvédéséért. Azt sejtettük, hogy lesznek nagy pofonok, de azt nem, hogy a nehézsúlyú ellenfél kíméletlen – sokszor övön aluli – ütésekkel akarja elérni a mérkőzés befejezését. Semmi nem drága számára, az sem, hogy a kiszolgáltatott szövetkezeti hitelintézeti rendszer és a „közönség” (elsősorban a tulajdonosok) maradandó sérüléseket szenvednek.

2013. június 27-én fogadta el az Országgyűlés a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló törvényt, amely lehetővé tette, hogy az állam –olcsó pénzen – többségi tulajdont szerezve a szövetkezetek bankjában, elkonfiskálja a magántulajdonláson alapuló szövetkezeti vagyont, és megszerezze a rendszer feletti irányítás jogát. A törvényt pár nap alatt „zavarták” át a parlamenten, már akkor vélhető volt, hogy selejtet alkottak. Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) még júliusban az alkotmánybírósághoz fordult az alaptörvény és a szövetkezetek érdekeit súlyosan sértő jogi norma számos fejezetének hatályon kívül helyezése érdekében. Akkori kezdeményezésünkről (indítványunkról) még nem döntött a tekintélyes bírói testület.

Augusztusban az állami megbízottak megszállták a szektort: átvették a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetének (SZHISZ) irányítását, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) és a Magyar Posta emberei pedig beültek a Magyar Takarékszövetkezeti Bank (Takarékbank) irányító testületeibe. Erőszakkal elfogadtatták a közgyűléseken a teljes önfeladással egyenértékű új alapszabályokat, majd a szövetkezeti hitelintézeti rendszer kormányhatározat révén kényszerházasságot kötött a postával. Ehhez megcsapolták az állami költségvetést is, 135 milliárd forintos nagyságrendben. Nagyon siettek, és a pénzt sem sajnálták az új tulajdonosok képviselői, háttéremberei.

Ősszel új fejezethez érkeztünk. A nyáron megkezdett agresszió újabb szakaszát a november 8-án benyújtott törvényjavaslat jelentette, amelyet november 12-én el is fogadott a kormánypárti többség a parlamentben. Ez az új törvény – amely a júniusban elfogadott integrációs jogszabályt korrigálja és egészíti ki – tovább rövidítette a „szövetkezeti pórázt”, azaz szinte nullára csökkentette a hitelintézetek döntési szabadságát. Az eddig a magántulajdonosok akarata szerint működő takarékszövetkezetek átminősültek az állam érdekeit gondolkodás nélkül kiszolgáló falusi fiókokká. Nagy valószínűséggel ez is volt a cél. Egyrészt kérlelhetetlen szigorral és állami irányítással folyt a szektor gerincének megroppantása, másrészt rendkívül nagy körültekintéssel igyekeztek biztosítani, hogy semmilyen körülmények között ne lehessen visszaállítani az eredeti, a szövetkezetek számára méltányos állapotot. Az új norma értelmében a szövetkezeteknek minden lépésüket jelenteniük kell az irányító központnak, és csaknem minden döntésüket előzetesen engedélyeztetniük is kell a Takarékbankkal, illetve az integrációs szervezettel.

Sem a VOSZ, sem pedig az OTSZ nem adta/nem adja fel ezt a keserves küzdelmet. A november 12-i törvény elfogadását követő napokban a köztársasági elnök úrhoz fordultunk beadványunkkal, nagy tisztelettel kérve, hogy: 1. ne írja alá az álláspontunk szerint alaptörvénnyel ellentétes jogszabályt; 2. az alaptörvénnyel való összhang előzetes vizsgálatára (előzetes normakontroll eljárásra) küldje meg az alkotmánybíróságnak. Nagyon bíztunk kérésünk megértésében és teljesítésében, a szövetkezetek érdekeinek megvédésében, de elnök úr nem állt mellénk és a törvényt aláírta.

Megint magunkra maradtunk, de karácsony előtt (december 17-én) felcsillant a remény, hogy a tőlünk elkonfiskált vagyont pályázat útján visszanyerhetjük, visszavásárolhatjuk. Milyen abszurd, hogy az erőszakkal elvett vagyon visszavásárlása egyáltalán szóba kerülhet! Az idevonatkozó kormányhatározat mégis reményt keltő volt, hiszen a következő félmondatát jóhiszeműen akár garanciának is tekinthettük: „…a pályázati kiírás – a hatályos jogszabályi keretek között – lehetőség szerint részesítse előnyben a takarékszövetkezeti szektor szereplőit”. Hittük, hogy a takarékszövetkezeti közösség szellemi és pénzügyi forrásait egyesítve visszaszerezheti korábbi tulajdonosi és irányítási pozícióját. Ma már tudjuk, hogy tévedtünk.

A szövetkezeti hitelintézetek erőszakos átalakítását vezénylő volt kormánybiztos ma a Takarékbank elnöke, az állami tulajdonú – MFB érdekeltségű – Első Hazai Pénzügyi Szolgáltatásfejlesztési Kft. (EHSZP) ügyvezető igazgatója, amely társaság részvényes a Takarékbankban. Az MFB elnöke, a Takarékbank felügyelőbizottságának elnöke és a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetének elnöke szintén egy és ugyanazon személy. A „humánerő-torlódás” (két befolyásos és érdekelt szakember hat kulcspozícióban) könnyen lehetővé tette, hogy az egyes takarékszövetkezeteket és a hitelintézeteket tömörítő Országos Takarékszövetkezeti Szövetséget (OTSZ) egyszerű és durva technikával kirekesszék a potenciális pályázók közül, így be sem adhattak győzelemre esélyes tendert. A február 12-i eredményhirdetéskor kiderült, hogy egy pályázó volt, és az nyert is. Nem takarékszövetkezet, nem is a szövetkezeti hitelintézeti rendszer valós szereplője. Összegezve: kiírtak egy, a későbbi nyertesre „fazonírozott” privatizációs tendert, majd a bennfentes információkkal is rendelkező aspiráns gyorsan megírta a pályázatot, és azt még időben beadta. Még arra is ügyelt, hogy a több mint 120 takarékszövetkezet közül néhányat bevegyen a részvényvásárlásba annak a látszatnak az érdekében, hogy van takarékszövetkezeti háttere az üzletnek. Csakhogy a kormány határozata nem 5-10 takarékszövetkezet kedvezményezéséről szól. Egyébként az 5-10 szövetkezeti hitelintézet nem a Takarékbankban, hanem a pályázó és győztes gazdasági társaságban szerezhetett többséget. Az állami vagyonrész értékesítésének előkészítéséért, koordinálásáért és lebonyolításáért felelős – a Magyar Posta és az MFB által létrehozott – bizottság a kizáró feltételek megfogalmazásával gyakorlatilag kijelölte a pályázót és a későbbi győztest. Most itt tartunk. Újabb jogi lépéseket fontolgatunk és várjuk az alkotmánybíróság döntését.

A hosszú és nehéz meccsnek szerintem még nincs vége, és érdekképviselőként nem mondhatok mást: ameddig szemernyi esély van igazunk érvényesítésére, addig küzdeni fogunk a szövetkezetek önállóságáért, a magántulajdonos szövetkezeti tagok jogaiért. Itthon is, külföldi színtereken is. Minden körülmények között sportszerűen, a szabályok tiszteletben tartásával. Mifelénk ez így szokás. Erőt és tartást ad Bertolt Brecht iránymutatása: „Aki harcol, veszíthet. Aki nem harcol, már vesztett is.”

A szerző főtitkár, Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége

 

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.