Mondja nekem Laci (a valóságban nem Laci, mert az igazi nevét nem akarja nyomtatásban látni), hogy civil szervezetük vicces levelet kapott a minisztériumtól: közölték velük, hogy egy 2009-es pályázatuk beszámolója „elkallódott”, ezért újra be kell nyújtaniuk az elszámolást 100 ezer forint pályázati összeg fölhasználásáról, különös tekintettel egy kiló lisztre és egy láda sörre.

Amikor Laci (a valóságban nem Laci) a levelet elolvasta, az első szava az volt, hogy „a teremburáját” (a valóságban: „rohadjatok meg”), és nekiállt megkeresni a 2009-es pályázat anyagait. Meg is találta, mert az egyesületnél rend van, ellentétben a minisztériummal, ahol a beszámolók képesek „elkallódni”. Több év távlatából Laci (a valóságban nem Laci) már nem emlékezett minden részletre pontosan, de az egyre erősebb lökéshullámokban feltörő civil düh előhívta agya rejtett zugaiból az emlékeket, amelyeket egyáltalán nem szépített meg a messzeség.

Bizony, valóban egy 2009-es, természetvédelmi célú pályázatról volt szó, amelynek keretében rovarcsapdák készítésére tábort szerveztek tizenöt gyereknek a Hortobágyon (a valóságban egy másik szép magyar rónaságon). E célra nyertek 100 ezer forint közpénzt, ám a 2010-es kormányváltás következtében a forrást kissé nehézkesen kapták meg. Egy 2010-es minisztériumi levél arról tájékoztatta őket, hogy mégsem nyertek. Pár hónappal később kaptak egy újabb levelet, miszerint mégis nyertek, de csak 50 ezret. Egy hónappal később a tárca írt egy harmadik levelet, miszerint mégis 100 ezer forintot kapnak a táborra.

A civil szervezet megcsinálta a tábort, elkészítették a gyerekekkel a rovarcsapdákat,majd elszámoltak a pályázati pénzzel. Számláik között valóban megtalálható egy kiló liszt és egy láda sör beszerzése. A szaktárca kérdése most az, hogy tizenöt fő részére miért vettek egy kiló lisztet, továbbá miért számoltak el sört szakmai célra. Laci (a valóságban nem Laci) meglepődött ezen, mert azt hitte, hogy a szaktárcánál hozzáértők dolgoznak, és nem olyan dilettánsok (a valóságban „agyatlan tuskók” kifejezést használt), akik nem tudják, hogy az egész világon sört használnak a rovarcsapdákhoz. Lyukakat fúrnak a talajba, öntenek bele körülbelül két deci sört, amely a nyári melegben megerjed, és vonzza a rovarokat. Mivel a szóban forgó civil egyesület a táborozás során mintegy ötven rovarcsapdát fúrt, egy láda sör éppen elegendő volt a célra. Le is fotózták a folyamatot, dokumentálták, amint a gyerekek sört öntenek a lyukakba. Sőt, annak idején elküldték a felvételeket CD-lemezen a beszámolóval együtt, csak hát abban az ebadta minisztériumban (a valóságban azt mondta, hogy „rohadt kuplerájban”) ezek a dokumentációk „elkallódtak”. Ja, persze, „ elkallódtak”. Képesek voltak azok a huncut kis akták világgá menni.

Annak az ebadta tárcának („rohadt kuplerájnak”) a pajkos ügyintézői („agyatlan tuskói”) most felszólították Laciékat, hogy ha az új beszámolójuk nem lesz elfogadható – különös tekintettel arra az egy kiló lisztre és egy láda sörre –, akkor a 100 ezer forint közpénzt vissza kell fizetniük. Laci (a valóságban nem Laci) most azon gondolkodik, hogy hány darab receptet csatoljon be annak bizonyítására, hogy egy kiló lisztből, tizenöt fő számára elegendő mennyiségű pogácsa készíthető. Az történt ugyanis a valóságban, hogy a sört rovarcsapdákba öntötték, a lisztből a gyerekeknek pogácsát sütöttek. Nem költötték másra a közpénzt. Nem könyveltek kreatívan. De most meglakolnak érte.