Ahogy nő a gazdaság, úgy fokozódik az étvágy. Orbán Viktornak Kínába, a két számjegyű növekedés templomába kellett utaznia ahhoz, hogy hazaüzenjen: készülődjünk, mert nyakunkon a négyszázalékos gazdasági csoda és az alig háromszázalékos munkanélküliség. Most 1,1, illetve 9,2 százaléknál járunk, de semmi sem lehetetlen, csak bíznunk kell benne. A kínai recept eltanulható, jóllehet abban korántsem lehetünk biztosak, hogy idehaza van-e fogadókészség arra, hogy új szövetségesünk egy mini-Chinatownt létesítsen Közép-Európa szívében, az ismét orosz befolyás alá kerülő zóna kellős közepén. 

Népszavazás e kérdésben sem lesz, bőven elegendő, ha teret adnak az ellenvélemények kifejtésére. Meghallgatni azokat úgysem kell. Mint ahogy azokra a szirénaként felzúgó figyelmeztető hangokra sem szükséges most figyelni, amelyek a gazdaság állapotát, növekedési lehetőségeit tekintve középtávon a fél-egyszázalékos sávba korlátozzák a GDP bővülésének tempóját. Egyszer-kétszer ki lehet törni ebből a sávból, mondjuk az uniós támogatások erőltetett lehívásával és alkalmi gazdaságélénkítő programok meghirdetésével, de a lendület elfogy, a gazdaság visszasüllyed oda, ahol valós lehetőségei szerint a helye van. Most épp a kitörési szakaszba léptünk, a 2,7 százalékos negyedéves GDP-re lehet pezsgőt bontani, csak aztán gyorsan vissza kell tenni a palackot a hűtőbe, szűkösebb időkre is gondolva.

A kormány 39 együttműködési szerződést kötött a honi gazdaság meghatározó szereplőivel, e szépre suvickolt kirakat mögött azonban homályos a kép. Mercedes-méretű beruházás a fasorban sincs, nota bene: azt is Bajnaiék tárgyalták még le, a „szalagavató” maradt Orbánékra. A külföldi befektetők körében ma sem övezi osztatlan elismerés a kreatív ötletekben nem szűkölködő kormányt az üzleti fórumokon látott műmosolyok ellenére sem. Mert aki nálunk akar fejleszteni, az kinyújtja a kezét, de előbb a markát tartja, s csak utána csap a másik tenyerébe, amint megkapta a kiemelt kormányzati támogatást, az ilyen-olyan indoklással évekre titkosított szerződések keretében. Ez a kockázati felár, amit az elmúlt évek balsikerű gazdaságpolitikája miatt fizettetnek az országgal. Figyelmeztető jel, hogy a végre kimutathatóvá vált hazai gazdasági növekedésben ma is kormányfüggetlen tényezők játsszák a főszerepet. A közutálat tárgyává tett Brüsszelből folyósított uniós eurómilliárdokat felszívó építőipar, az égiek kegyeit élvező mezőgazdaság és a németek jóvoltából feltámasztott járműipar az, ami egyelőre előreviszi az országot. Ezt próbálja megtámogatni az első Orbán-kormány tagjaként hétszázalékos növekedést vizionáló Matolcsy György kétezermilliárd forintnyi ingyenhitel kiszórásával. S ha közben elszáll a forint, az még jó is, hisz a gyenge árfolyam növeli az exportra termelő vállalatok versenyképességét. Már csak arra kell vigyázni, hogy szirénhangok mögül kiszűrődő sziréna zaját legyen, aki időben meghallja.