Kapitány Szabó Attila: Deutsch Tamás szemete

Beteljesült a labdarúgó-szurkolók évtizedes álma, megtalálták Deutsch Tamás tizenkét éve nyomtalanul eltűnt stadionbeléptető rendszerét. Senkinek nem kellett mondjuk a Puskás Ferenc Stadion gyepszőnyegén nagyítóval keresgélnie. Az egykor négymilliárd forintért megvásárolt számítógépes rendszer valójában sosem veszett el, nem gurult be mondjuk egy öltözőszekrény mögé. Inkább csak senki nem akart tudni róla. Jobb volt ez így, hiszen ha valaki magára veszi a volt sportminiszter szakmai hagyatékának rendezését, még ki kellett volna mondani, hogy az örökösök nem mennek sokra jussukkal. Mi több, az is elképzelhető, hogy a hírek szerint két-három évig az újpesti bőrgyárban és egyéb raktárakban porosodó szerkezetek sorsa egy rendes jogállamban esetleg felkeltette volna a különösen nagy kárt okozó törvénysértéseket elvileg hivatalból üldöző szervezetek figyelmét.

Érdeklődésüknek meglett volna az alapja. Kisebb dolgokért is vonultak már ki sajtónyilvánosan politikusokhoz, mint ami Magyarország közösségi oldalakon brillírozó európai parlamenti képviselőjének drága holmijával történt. Ezekről ugyanis most már nem csak a hallgatag beavatottak tudják, hogy a stadionokba szánt szerkezetek költséges fejlesztés nélkül valószínűleg még az alapfeladatuk ellátására sem lettek volna alkalmasak. És arról is lehet beszélni, hogy miután többször próbálták valami másra használni, a titokban őrizgetett szerkezetek jelentős hányada végül a szeméttelepre került, a kevés eladott holmiból pedig alig 51 millió forint folyt be. Az is úgy, hogy az adófizetők egyetlen petákot sem látnak belőle, hiszen elment a néhai Sportfolió Kht. végelszámolása során.

Ezzel pedig vége. Még akkor is, ha a polgárpukkasztó herdálás forintmilliárdokban mérhető kárt okozott. Valahogy most nem kiabál a máskor a bíróságoknak üzengető Rogán Antal vagy a már talán álmában is „elmúlt nyolcévező”, a bukott baloldal fenyegető árnyától a nemzetet mentő Selmeczi Gabriella. Sőt arról sincs hír, hogy a közel négymilliárdos bukásról szóló hírek hallatán Polt Péter legfőbb ügyész lépne. És hiába van éppen országgyűlési választási kampány, az ellenzék oldalán sem vetette fel senki egy vizsgálat szükségességét.

Pedig milyen jó is lenne! Jobbról megint lehetne bukott baloldalazni, hiszen az exsportminiszter ötlete nyomán szerzett cuccokat végül csak a szocialisták kormányzása idején fektették el. Az már teljesen más kérdés, hogy valójában nem kellettek semmire. Annyira nem, hogy a híradások szerint még a Magyar Labdarúgó Szövetség sem tudta használni őket stadionbiztonsági projektjében. Balról pedig mondhatnák, addig értik, hogy Deutsch Tamás kapukat vett a stadionokba. Hiszen Orbán Viktor megmondta, a kapuk a focipályákra valók. Az meg, hogy a miniszter kicsit félreértette főnökét, igazán nem rendkívüli. A négymilliárdos bukással azonban valakinek el kellene számolnia.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.