Tóth Ákos: Csokitolvajok
Édes jó istenem, sóhajt föl Rogán Antal belvárosi polgármester, a Fidesz frakcióvezetője, amint aznapi rezsiharcából megfáradtan hazaérve kezébe veszi a bulvárlapokat, és mázsás kő esik le a szívéről, hogy feleségét, Cilikét épp nem úgy kapták lencsevégre, hogy degeszre tömött zacskókkal távozik egynémely Andrássy úti üzletekből, hanem háziasszonyi teendői közben, amint a rezsiharctól megfáradtan hazaérkező férjét várja repesve, illatosan, a korszellemhez igazított vacsorával. Rogán egy pillanatra talán lehunyja a szemét, s megkönnyebbülten felsóhajt, hogy ezt a napot is megúszta, nem lett nagyobb botrány abból, hogy tanyapénzeket gründolt a belvárosi piacra, nem lett még nagyobb baj abból, hogy 5,8 milliárd forintos megbízást nyert a Közgép Pakson, azt az energiás-offshore-os céghálót pedig úgysem érti senki, meg amúgy a főnök biznisze, így aztán most nincs is dolga vele, mindegy, ez a Simon jól jött, mindenki végezte a dolgát rendesen, a negyedmilliárd jól hangzik, megfogható, azzal van mit kezdeni, 240 millió az mégiscsak 240 millió, fölfogják az emberek; így aztán Rogán Antal hátradől és élvezi az otthon melegét, nagy elégedettségében nyújtózkodik egy nagyot;
mint ahogy minden bizonnyal élvezi az otthon melegét Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője is, akiről négyévente bizonyosan lehet hallani, a köztes időben leginkább csak afféle néma szóvivő, derék levente. Igaz, négyévente nemcsak a szót viszi, hanem ha kell, levelet is egynémely szocialista politikusoknak, mert az élet, e nagy rendező firnyákos dolgokra képes, s valahogy mindig épp kampányban válik esedékessé, sürgetővé, majd halaszthatatlanná, hogy az ügyészség végezze a dolgát, és meggyanúsítson ellenzékieket, ha kell, pár nappal az önkormányzati, ha kell, két hónappal a parlamenti választás előtt, mikor épp hogy jön ki, vagy ki miként akarja kihozni. Fazekas Géza szóvivő így aztán elégedetten tisztítgathatja szemüvegét, főnökei pedig csettinthetnek, látván a szóvivő remek ütemérzékét, és ártatlan arccal tárhatják szét karjukat, hogy mi csak tesszük a dolgunkat a törvénytől megszabott rendben, mi itt a gond. És tényleg, nincs itt gond szemernyi sem, mert hát a Simon-ügy az mégiscsak Simon-ügy, messziről bűzlik, nem is csoda, hogy a teljes magyar értelmiség pironkodva hallgat, és amikor a Hír TV stábja a műsoridőt felrúgva élőben közvetíti a szóvivőt, ahogy összevissza hablatyol arról, hogy ki dobta föl az MSZP elnökhelyettesét, senki nem ordít föl, hogy a büdös életbe, Fazekas úr, már megint mi folyik itt;
és hát valóban, minden a lehető legnagyobb rendben folyik, ez mindenki számára nyilvánvaló lehet, hiszen láthatjuk, valamennyi szerv végzi a dolgát, pontosan, hatékonyan, törvényesen, mint például a rendőrség, amely hivatalból indított nyomozást egy bizonyos Keleti Györgyi nevű hölgy visszaemlékezései kapcsán, aki önnön meghatározása alapján Magyarország legnagyobb élő madámja, akkora nagy, hogy visszaemlékezései bízvást a könyveladási sikerlisták élére repíthetik, kiváltképp, ha e kerítésért korábban már felfüggesztettre ítélt hölgy meglebegteti, hogy egy ellenzéki képviselő konzumlányokkal csalja a feleségét, na pláne kokainozott. Na most Magyarország rendőrsége e hihetetlen vallomás birtokában azonmód nyomozást indított a bódult ellenzéki képviselő kilétének felfedése érdekében, és ebbéli tevékenységében az sem zavarta meg, hogy a szóban forgó madám azóta már azt nyilatkozta, hogy kitalálta az egész történetet, de hát mindegy is: bár lapzártánkig nem érkezett hír e rejtélyes nemlétező kilétéről, nem lehet semmi kétségünk afelől, hogy nemzeti nyomozóink meglehetősen látványos akció keretében rajtaütnek majd az imposztoron. Ezúton szeretnénk ugyanakkorfölhívni derék szerveink figyelmét arra, hogy ha már az eddigi négy évben ezt nem tették meg, hát az újonnan fölálló parlamentben hétfőnként nézzenek körbe kicsinyt a náthaszezonon túli időszakban, és éljenek a kokainfogyasztás gyanújával azon honatyák/honanyák esetén, akik fölöttébb gyakorta dörgölik az orrukat, látnak majd belőlük eleget, már csak úgy hivatalból is. Apropó: hivatal. Ha madám Keleti visszaemlékezései ürügyet szolgáltatnak arra, hogy kokainbirtoklás gyanúja miatt ismeretlen ellenzéki képviselő ellen nyomozás induljon hivatalból, akkor talán hivatalból eljárás indulhatna egy Rácz Károly nevű illető nyilvános vallomásai miatt is, aki bizonyos körökben Terry Black művésznéven vált népszerűvé, és állítása szerint ebbéli mivoltában megtudta például, hogy melyik buzgó magyar politikusunk minősíthető ifjúkori megtévelyedései miatt pedofilnak. Úgy tudjuk, Terry Blacket a rendőrség ebben az ügyben még nem hallgatta meg, de ami késik, nem múlik, előbb-utóbb minden bizonnyal eljön a pillanat, amikor hivatalból eljárást indítanak, hiszen a pedofília mégiscsak pedofília, még ha kereszténydemokrata kurzusokban bocsánatosabb vétségnek számít is a kokain birtoklásánál, de azért mégis: ha igaz, ne flangáljanak már ilyen erkölcshuszárok ájtatos arccal a magyar közéletben;
és ne flangáljanak a szerencsétlen éhségmenetet is meggyalázó erkölcshuszárok sem, mint amilyen az MSZP-s Simon Gábor, aki tényleg szorul most, kellett ennek a szegény jó tanárembernek politikára adnia a fejét, akkor nem került volna ekkora szarba. De hát megégette a politika, nem volt más vágya, mint hogy a szocialista párt színeiben törjön előre, mert buzgott benne az adni akarás, a tettvágy, hogy miként lehetne baloldali válaszokkal segíteni azokon a szerencsétleneken, akik ott mentek mögötte az éhségmenetben dühösen, szikáran és tényleg nagyon éhesen, s miközben előttük cipelte a szegénység elleni küzdelem zászlaját, aközben bizonyosan rendkívüli szellemi erőket mozgósítva igyekezett megtalálni a baloldali értékek és a modernitás összhangját, nyilvánvalóan folyamatosan a megújhodás lehetőségein töprengett, hogy maradandó nyomot hagyjon maga után, s ha eközben csurrant-cseppent is valami, hát jó helyre került, hiszen mély elkötelezettségű ember, aki valóban hisz abban, hogy jobbá teheti a világot. Legfeljebb vele együtt egy kicsit a maga életét is. Ez utóbbit persze kissé könnyebb volt megoldani, mint a világ baját, elutazott hát Ausztriába, s enkezével fizetett be temérdek pénzt a saját nevén nyitott bankszámlára, mert azt hitte, hogy így csinálják ezt az igazán nagyok. Valóban rejtély, hogy honnan volt ennyi pénze a jó tanárembernek, a választ még nem tudjuk, de a rendőrség egészen bizonyosan kideríti majd, persze szigorúan csak hivatalból, azt viszont pontosan tudjuk, hogy honnan van annyi pénze Mészáros Lőrincnek, Felcsút polgármesterének arra, hogy 800 millió forintos osztalékot vegyen ki a cégéből, bizony, hah, itt az ötpontos válasz, tőlünk. De ez ne érdekeljen senkit, és az sem, hogy mintha hivatalból nem hallanánk semmit arról a hivatalból igencsak nehezen elindított nyomozásról, amit azóta talán hivatalból meg is szüntettek annak kapcsán, hogy Orbán Viktor miniszterelnök vejének családja – ekképpen pedig már a tisztelt miniszterelnök úr önként választott rokonsága is – szakmányban lopta mások fáját, igaz, tényleg, mi a fészkes fenéért fájna is ez nekünk, a fa az fa, a negyedmilliárd pedig negyedmilliárd, nem összehasonlítható dolgok ezek;
nem összehasonlítható dolgok ezek, tényleg nem, hiszen mi lenne összehasonlítható abban, hogy egyre csak jönnek a csokitolvaj Zuschlag Jánosok, Simon Gáborok, és itt ülnek közöttünk a Rogán Antalok és Fazekas Gézák, akik aztán tényleg nem csokitolvajok, ó, nem! Az előbbiek soha életükben nem csináltak semmit, nem hagytak maguk után semmit, csak lapátolnivalót és szégyent, ennélfogva nem is tudni, végül is mi a fészkes fenét kerestek a magyar közéletben (pontosabban lehet tudni: pár milliócskát), miként léptek előre grádicsról grádicsra, hogyan emelkedtek egyre följebb, míg végül törvényszerű lett a bukásuk. A selejtnek ugyanis előbb-utóbb bosszút kell állnia, ha másért nem, akkor saját selejtségéért, mert érzi ő, persze hogy érzi, hogy a selejtsége az előmenetel kulcsa, érzi a lenézést is, de azt már föl nem foghatja, hogy ugyanaz a selejtség okozza majdan a végzetét is. És míg itt ezek a bukásukig tobzódnak, addig ott vannak ők, akik nagyon is tudják, mit keresnek a közéletben (sokat), belőlük lesznek a legkészségesebb végrehajtók, ki-ki ott van a maga helyén, ki a parlamentben, ki az ügyészségen, és ott vannak a láthatatlanok, akik azonnal és hivatalból elindítanak bármit, amit épp akkor és abban a pillanatban jónak ítélnek a felettük állók, a náluk is láthatatlanabbak;
de hát úgyis mindegy, kár is volna bármiféle összehasonlításért, értelme sincs, hiszen mindenki megkapja majd, ami neki adatik, a mások, a többi meg kit érdekelne: Simon Gábor elsimonkodik majd a százmillióival, Fazekas Géza egész életében a szemüvegét dörgölheti, de elfeledik, mert egy volt csak a sok közül, Rogán Antalnak pedig, aki nem egyszerűen csak egy a sokaságból, hanem a sokaság tetején álló kevesek egyike, annyi jut majd, hogy egész életében szoronghat Cilike miatt, hogy az ő drága felesége épp melyik Andrássy úti üzletbe ment be vásárolni, s lencsevégre kapták-e. Mindenkinek megvan a maga problémája, igen, van, ahol még ez is probléma lehet, édes jó istenem.
