Rab László: A miniszter félrenéz
Mavranyi Zsigmond berettyóújfalusi juhász szépen felöltözött, fehér szvetterben érkezett a képviselői irodaházba, fölliftezett az ötödik emeletre, elhaladt a parlamenti mezőgazdasági bizottsági elnök, Font Sándor irodája mellett, majd beült az ellenőrzési bizottság ülésére, melyet az ellenzéki képviselők azért hívtak össze, hogy a nemzeti parki földpályázatok veszteseire fölhívják a figyelmet.
Mavranyi Zsigmond a juhok mellett kecskéket tart és mangalicát nevel a hortobágyi tanyán, 15 éve bérli a legelőt, de most a tanya körüli földeket elhappolta előle egy patikus, akinek az Orbán-kormány megítélése szerint nagyobb szüksége van a legelőre, mint Mavranyi Zsigmondnak és társának.
Ült a juhász a teremben, földig ért a lába, látta Bitay Márton vidékfejlesztési államtitkár hátát is, hallgatta a fiatal agrárhivatalnok katonásan pattogó mondatait arról, hogy senkinek nincs irgalom, aki át akarja verni az államot, az lebukik, aki azt hazudja a pályázatában, hogy helyben lakik, de közben egy debreceni lakatlan házba van bejelentkezve, attól elveszik a földet. Mavranyi Zsigmond viszont nem hazudott, születése óta Berettyóújfalun lakik, mindenki ismeri, tudni lehet róla, hogy juhász, és ez látszik is: arcának vastag redőit pusztai szél fújja. Soha semmi különöset nem akart, csak hogy legeltessen, aztán eladjon. Nem gondolhatta, hogy jön majd egyszer egy patikus, akiben a pesti urak jobb juhászt sejtenek, mint őbenne. Arra se gondolt, hogy föld nélkül maradva majd futnia kell fűhöz-fához, de nem lesz senki, aki fogadja. Futott volna Szilágyi Gáborhoz, a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatójához, de a szobája ajtajáig sem jutott. Levelet írt aztán Fazekas Sándornak, de nem küldte el, mert megtudta, hogy környékbeli vásárba jön a miniszter, talán tud vele személyesen is találkozni. Össze is futottak, nem volt nehéz hozzálépni. Miközben mondókáját mondta, a miniszter a földet nézte, a juhász nem tudta elérni, hogy tekintetük összevillanjon, de a levelet Fazekas átvette, meg is válaszolja majd. Megíratja a juhásznak, hogy nem lehet mindig mindenki nyertes. Az öreg mondta volna azt is, hogy 15 éve, mikor még a Dózsa téesz birkáit őrizte, a kutyának se kellett a kopasz legelő, akkor még nem adtak rá támogatást. De nem tudta ezt végigmondani, mert a leszegett fejű miniszternek, aki nem mert a földije szemébe nézni, tovább kellett rohannia.
– Volna egy kérdésem – jelentkezett a juhász az államtitkárnál azon a bizottsági ülésen, amelyre nem jött el kormánypárti képviselő, és hirtelen lebetegedtek azok a főhivatalnokok is, akik közreműködtek Mavranyi Zsigmond kisemmizésében. Az államtitkár hátrafordult, s láthatta: ott áll mögötte a juhász. – Nyugodtan kérdezzen – biztatta az idős embert. Mire Mavranyi Zsigmond, akinek a gyereke is állatokkal foglalkozik, meg az összes rokona, családtagja ebből élt eddig, azt találta kérdezni, hogy „akkor most hová vigyem a birkákat?”
Jót kérdezett, a juhászok nem szoktak fölöslegesen beszélni.