Révész Sándor: Sírunk, megváltunk

A párt sajtóirodája megerősítette, hogy az MSZP kész kifizetni Kádár János sírjának megváltását. Ez rossz hír azoknak, akik azt remélték a „demokratikus ellenzéktől”, hogy nem úgy demokratikus, ahogy Kádár János és Orbán Viktor értelmezte/ értelmezi a demokráciát, hanem úgy, ahogy az ellenfeleik, a parlamentáris, polgári demokráciák hívei.

Senki sírja ellen nem szabad hadat viselni. Kádár sírjának meggyalázása undorító bűncselekmény volt. Az is az lett volna, ha, mondjuk, pár száz méterrel odébb a szörnyűséges Imrédy Béla családi sírhelyét dúlják fel. Viszont különleges elbánás csak azok síremlékét illeti meg, akiket a haza történelmének nem csupán jelentős, de pozitív személyiségeiként tartunk nyilván. Éppen ezért azt is helyteleníteném, ha a Boross Péter vezette Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság váltaná meg Kádár sírját. Nem tudom, ki váltja meg, amikor kell, Imrédy Béla sírhelyét, de nagyon remélem, hogy az én adómból egy fillért sem tesznek bele.

Nem mindegy persze, hogy valaki százezrek vagy csupán százak legyilkolásáért felelős, és ettől függetlenül sem szeretném azonosítani Bayer Zsolt kedvencét Moldova Györgyével, de annyi közös mindenesetre van bennük, hogy demokrata számára egyikük sem lehet pozitív történelmi személyiség. Ha meghatároznának egy történelmi területet, aminek az egésze védett lenne úgy, ahogy van, ilyenekkel, olyanokkal, Imrédystül, Kádárostul, az más. Ott nem a személy, hanem a történelmi idő lenne védett.

De Kádár sírját külön nem lehet politikailag semlegesen megváltani, mintha akárki sírjáról lenne szó, kinek háborgatását jóérzésű ember (párt) nem nézheti tétlenül. Sok-sok akárki sírját felszámolják, ha senki nem váltja meg. Talán megváltja az MSZP az összes ilyen akárkiét? Mi a különbség? Hát az, hogy a sok-sok akárkiével ellentétben Kádár sírját bőven lenne, aki megváltsa, az MSZP nélkül is. Az egykori diktátornak (miként sajnos sok egykori és mai diktátornak) rengeteg híve van, ha ma gyűjtést indítanak a Facebookon, holnapra összegyűlik a szükséges összeg többszöröse.

Moldova Györgynek a történelmi tárgyszerűséget és ténytiszteletet minden lapján megcsúfoló Kádár-életrajza iszonyatos példányszámban kelt el, az író maga büszkélkedik vele nyilvánosan, milyen sok pénzt keresett ő azzal. Neki pedig ahelyett, hogy a mellényzsebéből kifizette volna azt a rongyos nyolcszázezret, volt képe az MSZP-hez rohanni. Persze nem is képe volt hozzá, hanem esze. Tudta, hogy az MSZP zsigerből mellé áll. Oda, ahol Nagy Imre és ’56 ellenségei állnak. Mert már rég megszabadult azoktól, akik rá akarták venni, hogy válasszon Kádár és ’56, a diktatúra és a demokrácia között. És ennek a választásnak az elsikkasztásával együtt akarják az embereket rávenni, hogy válasszanak Orbán és a demokrácia között. S őket válasszák demokráciának.

De már ugyan miért ne fogadná el pozitív történelmi személyiségnek Orbánt, aki elfogadja Kádárt? Mert eladósít minket és kiszolgáltat az oroszoknak? Na ja, de a Kádárhoz képest... Mert tönkreteszi a piacgazdaságot, államosít, elűzi a tőkét, versenyképtelenné tesz minket a világpiacon? Na ja, de a Kádárhoz képest... Mert egyoldalúan alkotmányoz, mert komolytalanná teszi a parlamentet, mert nem tűri a hatalmi ellensúlyokat, mert mindenhová a pártjának az embereit állítja, mert az ellenzék jogait nem tiszteli, mert nem tartja magát az emberi és politikai jogok európai normáihoz, mert a választásokat súlyosan eltorzítja a maga javára, mert kisajátítja a közmédiát? Na ja. De a Kádárhoz képest...

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.