Nem a Fidesz által 2010-től bevezetett „ultramodern” tekintélyuralmi rendszer meghonosítása adja az akkori „vád” aktualitását, hiszen e rendszert Orbán Viktor nélkül is bevezették volna. Itt arra gondolok, ahogyan a miniszterelnök egy szűk tanácsadói testület fogságába került, amely Boross úrtól Kerényi úrig egyre inkább elveszíti kapcsolatát a valósággal, nem érti azt a világot, amelynek egy talpalatnyi, de számunkra fontos területén uralkodnak.

A biztosítékot a szoborügy verte ki, és Orbán még csak nem is érti, hogy miért és hogyan. Igaz, nem könnyű megérteni. Pedig gondoljon csak arra, hogy Déry Tibor A befejezetlen mondat című regényében az internáló tábor lakója, a tipikus „kis zsidó” akkor lázad fel, amikor a barakkban a kübli túlcsordul. A lázadás az ő élete szempontjából ugyan késői volt, de a dolgok egész történeti vonalát tekintve az eset máig fennmaradó módon az erkölcsi ellenállás példájává szublimálódott.

A szobor: a kübli. A fideszes médiaemberek igen büszkék arra, hogy mindent el tudnak intézni a médiában, csak „kezelni kell a dolgokat” és azok mennek maguktól, hiszen minden a „mi kezünkben van”. Most először kiborult az a bizonyos kübli. De ez nem minden, mert Orbánra és környezetére ömlik vissza. És itt van a Fidesz médiamestereinek második nagy veresége. Nem sikerült a szoborellenzőket „a magyarokkal szemben álló zsidók táborába” bekényszeríteni. Nem bizony, éppen ellenkezőleg, azokat az embereket sikerült közös zászló alatt egyesíteni, akik ellenzik a magyar történelem meghamisítását, akik ellenzik a holokauszt, a zsidóság kiirtásának elbagatellizálását, akik ellenzik az egész horthysta, árvalányhajas romantikát, a kakastollas Horthy-kultuszt, a kisantanttal való riogatást, az egész ócska kirekesztő gondolkodást. Ez utóbbi egyik gyöngyszeme volt a szegényeket megvető, mindig a gazdagok, az új privilegizáltak érdekében megszólaló Lázár úr közlése az ún. zsidó kerekasztal után, hogy tájékoztatni fogja Orbán Viktort, aki „minden magyar honfitársunknak és zsidó polgártársunknak” kíván válaszolni.

Hát nem, ilyen megkülönböztetést a magyar társadalom nagyobbik fele már nem fogad el Eötvös óta – a Horthy-rendszer évtizedeit kivéve – törvénytelen az ilyesfajta megkülönböztetés, sőt világszerte sérelmes az ilyesmi. Sok a világot látott fiatal, ennek már nem dőlnek be idehaza: romák és zsidók, svábok és szlovákok, melegek és másként gondolkodók, liberálisok és kommunisták, marxisták és a kisegyházak hívei, humanisták és hajléktalanok mind magyarok, pontosan úgy, ahogyan Lázár úr vagy Orbán úr. A Mazsihisz mostani döntése, amely rengeteg szervezet és egyén tiltakozásának is perspektívát nyitott, világos jelzés, hogy a hatalmon levők megbuktak, legalábbis erkölcsileg. Szeretném levonni mindebből a tanulságot is, bízván abban, hogy a miniszterelnök nem csak a múlt igazolásába belefeledkezett, belebódult tanácsadók szavára figyel. Csak olyan emlékmű állítható fel, amely különbséget tud tenni a hóhér és az áldozat között. Közel egymillió ember halt meg a háború során: ártatlan gyermekek, nők, fiatalemberek, öregek és nyomorékok, a Don-kanyarba kikényszerített fiatal és egészséges magyar katonák mind-mind az áldozatok listáján szerepelnek, noha tudjuk, még az áldozatok között is van bizonyos különbség, ha arra gondolunk, hogy mégsem mindegy fegyverrel a kézben elesni vagy egy gázkamrában elpusztulni. A Horthy-rendszer bűnben fogant és bűnben pusztult el, a horthysta állam és apparátusai, beleértve mindenekelőtt és elsősorban a csendőrséget, felelősséggel tartoznak a felsorolt áldozatok haláláért. Végre tudomásul kellene venni azt is, hogy Horthy kormányzó és kormánya kettős népirtásban bűnös, a horthysta megszálló erők nemcsak magyar földön, hanem a szovjet népek elleni három évig tartó náci genocídiumban, hadifoglyok, nők és gyermekek tízezreinek elpusztításában vétkesek, tehát nemcsak magyar, hanem szovjet területen is részt vettek a holokausztban.

Olyan emlékmű nem lehet nemzeti emlékmű, nem lehet a nemzet emlékműve, amely nem ezeken a felismeréseken alapszik.

A szerző történész

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.