A fakabát korábbi szolgálata során gyakorta elmélkedett, hogy ha a két szomszéd ház 11. és 15. házszámokat visel, akkor az a díszes rezidencia, amelynek tekintélyét és biztonságát segíteni állt ott, vajon miféle babonaság okán nem a 13-as házszámot viseli. Még a 70-es években ment nyugdíjba a fakabát, amikor meghalt az öreg és gonosz diktátor, akinek uralkodása a demokratikus köztársaság leverésétől indult, súlyos diktatúrán keresztül végül a fiatal és demokratikus király uralkodásáig tartott. Hát szóval elvitték, leszerelték a bódét. De most meglátta a régi helyét a bódé, de nem értette, miért hozták vissza. Csak nem megbukott szegény király? De nem... A királyságban – bizonyos villongások dacára – máig nyugalom van. De hát ott van az a másik díszes palota, melyet oly sokszor nézegetett a bódé. A 14-es házszám. Oda mindig fiatalos, délceg emberek jártak, sportolók, szakemberek, mindenféle népek.

Aztán – már sok idővel a bódé nyugdíjazása után – a palotába egy fiatal közel-ázsiai ország hurcolkodott be. Nem volt velük semmi baj, igazából rendes népek voltak, nem volt azoknak senki európaiakkal bajuk, talán csak az otthoni kaukázusi szomszédaikat rühellték kissé...

Történt aztán egyszer, hogy ennek az amúgy barátságos népnek az egyik fiát szomszéd szobába szállásolták el itt Budapesten, mint a haragos nációét. És ez a derék – hazájában azóta is hősként ünnepelt – hadfi egy baltával miszlikbe aprította a másiknak a fejét. Jogállamban az ilyesmi nem szép, sportszerű dolog, hát letartóztatták a hőst, és tömlöcbe vetették. A hazája viszont szerette volna megveregetni a hőse vállát, és titokban aziránt érdeklődtek, mennyibe kerülne esetleg, ha ők maguk büntethetnék meg a hősüket. Lezsírozták – helyesebben olajozták a dolgot.

Na, ekkor jelent meg az a bizonyos bódé a régi őrhelye közelében. Kisebb nemzetközi botrány lett ugyan hazai és nemzetközi berkekben, hogy a derék baltás hős elhagyhatta börtönét, de az ország képviseleti palotáját nem érte semmiféle inzultus.... Persze ha egy palotát egy ilyen régi, büszke, kipróbált fakabát védelmez, ki merne ott akár pisszenni is.

Azóta eltelt pont másfél viszontagságos esztendő. Homály fedi ismét, hogy mifene szükség lenne a békés pesti utcán a szentimentális fabódéra. Így hát életében másodszor is nyugdíjba mehetett a fakabát, nemrégiben eltűnt egykori több évtizedes posztjának közeléből. Amikor a platós autóra gurtnizták megint, reccsentek egy kicsit a tapasztalt deszkák. Mintha azt nyekkenték volna: Tempora mutantur.

A szerző építész

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.