Az évforduló a megérdemeltnél kisebb publicitással bírt. Ismereteim szerint mindössze három nagyobb jelentőségűnek mondható rendezvény megszervezésére került sor. Az egyik a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság által Ercsiben tartott megemlékezés, ahol dr. Réthelyi Miklós mondott emlékbeszédet főképpen a politikusi munkásságát kiemelve. A másik a Baján – általa alapított főiskolán – megtartott nemzetközi konferencia. Nem mellesleg arról az intézményről van szó, ahol a kormánypárt és kormánya tevékenységének köszönhetően három szakon (andragógus, informatikus-könyvtáros, nemzetközi tanulmányok) megszűnt (megszűnik) a képzés, és e szakok gazdája, a Társadalomtudományi Intézet is. Így ennek az intézetnek a honlapja, ahol olvasható volt az Eötvöstől származó idézet: „Iparkodjál látni. Bekötött szemmel senki sem járhat egyenesen” már nem elérhető. Kár, hogy már nem figyelmeztetheti az oktatáspolitikával foglalkozó kormányzati szereplőket, akik ma is bekötött szemmel járnak. A harmadik esemény az ELTE Eötvös József Collegiumban tartott konferencia, amelyen felszólalt Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma vezetője. A konferencia résztvevőit levélben köszöntötte Hoffmann Rózsa közoktatásért felelős államtitkár. Utalva Eötvös oktatást irányító munkásságára, többek között azt írta, hogy ő: „a magyar neveléstörténet máig fénysugarakat kibocsátó és iránytűként szolgáló világítótornya”. Ismerve Eötvös munkásságát és a hoffmanni oktatáspolitikát, a megfogalmazás cinikusnak hat, akkor is, ha a hit- és erkölcstan oktatásában felfogásbeli azonosságok mutathatóak ki. Érdemes rákérdezzünk a hoffmanni kijelentésre: miért is kellene, hogy a (mai) magyar nevelésügy számára is fénysugarakat kibocsátó iránytű és világítótorony legyen báró Eötvös József? Rá kell rávilágítani, arra, hogy felismerhető-e az eötvösi út a hazai közoktatásban – köznevelésben. Nem az összehasonlítás szándékával, hisz a társadalmi, gazdasági vagy a politikai különbségek miatt ez nem lenne helyénvaló. A tények miatt – nem érintve a közoktatás minden szintjét – kell vizsgálat tárgyává tennünk, ha csak felsorolásszerűen is, az elemi oktatás működtetésének elrettentő példáit.

A már leírtakon túl mindenekelőtt azért kell (kellene) példaként tekinteni Eötvös József oktatáspolitikai tevékenységére, mert helyesen ismerte fel, hogy a polgári átalakítás legfőbb feltétele az oktatásügy minden irányú fejlesztése, hogy a „haza jövője” a minél műveltebb polgároktól is függ, s hogy az oktatás ügye köz- és szakmapolitikai ügy. Tudósként is támaszkodott a népoktatási törvény tervezetének kidolgozása során a szélesebb szakmai közvéleményre, és figyelembe is vette a különböző reformelképzeléseket. Vallotta az intézmények sokszínűségét, és a felekezeti iskolákat érintetlenül hagyva szervezte meg a községi iskolákat, az elemi népiskolákat. Kiállt a központi hatalom túlsúlya ellen, vallotta, hogy a monopolizált oktatás nem egyeztethető össze a szabadság eszméjével. Ez nem jelentette az állam ellenőrző szerepének, felügyeleti jogának tagadását. Ugyanakkor a helyben működő testületeknek biztosított jelentős szerepet. Életbe léptette az általános tankötelezettséget, amit a népiskolák esetében 6–12 éves, az ismétlő népiskola esetében 12–15 éves korig határozott meg. Szabad versenyt teremtett a tankönyvbizottságok esetében és a tankönyvpiacon. Hangoztatta, hogy az oktatás tárgyai központilag előírhatóak, de ez nem vonatkozhat a nevelés szellemére. Azt képviselte, hogy az iskola nem adhat kész nézeteket.

Ezzel ellentétben az orbáni–hoffmanni út következménye: a csak kormányzópárt által megrendelt köznevelési törvény előkészítése és széles társadalmi bázis nélküli életbe léptetése, a nevelés túlhangsúlyozása, a teljes személyiség állam általi megreformálása (egyfajta ideológiai átnevelés, egypólusúvá tett nézetek bebetonozása). Letűnt korok szellemét idéző új Nemzeti alaptanterv bevezetése, az ebben foglaltak teljesíthetőségének figyelmen kívül hagyása, az alapkészségek fejlesztésének felpuhítása, az iskolai élethez még nem szokott nebulók buktatásának a visszaállítása, az oktatásban közvetlenül résztvevők munkájának aprólékos szabályozása.

A második Orbán-kormány és a kormánypárt lecsökkentette a tankötelezettséget, mellyel megágyazott a szegénysorban élő gyerekek korai iskolaelhagyásának. Államosította az iskolákat, a minisztérium és az iskolák közé beiktatta a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot és a közel kétszáz tankerületet, ellehetetlenítve ezzel az iskolaigazgatók munkáját. Növelte a tanügyi bürokráciát. Iskolarendőrséget hozott létre, az iskolarendőrt beépítette tantestületbe. A Könyvtárellátó Nonprofit Kft. létrehozásával eltörölte a tankönyvellátásban eddig meglévő versenyt, monopolizálta a tankönyvírást. Látványossá tette a katolikus egyház hitéleti munkájának iskolákban való elmélyítését a hit- és erkölcstan bevezetésével, melynek kötelező választhatóságával nehéz helyzetbe hozta a szülőket. Sajnálatos, de tény, hogy mindazért, amiért Eötvös az 1848-as kormányban és azt megelőzően is küzdött, ma is ki kell állni a mai magyar kormánnyal szemben, a jövőnk érdekében. Mindaz, amiért Eötvös tevékenykedett, ma is aktuális. Pedig több mint 160 év telt el azóta! A nyitottból ismét egy zárt, uniformizáló rendszer lett.

A szerző szociológus

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.