Rui Tavares, a portugál EU-politikus alighanem akkor érte el globális ismertsége rekordját, amikor a kínai hivatalnokoknak tavaly meg kellett magyarázniuk kormány-, illetve államfőjüknek: ki is ez a fickó, akinek a jelentése miatt Orbán Viktor elhalasztja pekingi látogatását. De nagy sértődés a jelek szerint nem lett a dologból. Bő fél év múlva, és még kényelmesen a magyarországi választások előtt adtak új időpontot. Mégpedig az új kínai vezetőgarnitúra legfontosabbjai egyszerre, így Li Ko-csiang (Li Keqiang) kormányfő mellett Hszi Csin-ping (Xi Jinping) pártfőtitkár-elnök is. Ezzel épp a hivatalos kampánykezdet előtt Orbán hangsúlyosan előbb Moszkvában, Vlagyimir Putyinnál vendégeskedett, most pedig a három keleti nagy közül egy másikat látogat meg. Úgy, hogy az elmúlt hónapokban Kelet más nagy fővárosaiba, így Újdelhibe, Tokióba, Isztambulba is eljutott, míg nyugati „portyái” közül ebből az időszakból a Downing Streeten tett vizit, illetve csendes párizsi útja emelhető ki.

„Európa jövője a nyugati identitás és a keleti aktivitás”, írta nemrég Orbán a neki az orosz orientációt szemrehányó John Lukacsnak. Nagy igazság: a világon alighanem csak a vancouveri polgármester engedheti meg magának, hogy ne nézzen nyugat, japán politikus pedig, hogy ne tekintsen kelet felé. Ha feltételezzük: ahogy Putyinnál, úgy Kínában sem a hatalom mesterségét, pláne nem a politikai ellenzékkel való bánásmódot tanulmányozza Orbán, úgy jogos elvárás a közvélemény részéről, hogy megtudja, mi ezen utak hozadéka. Különösen azért, mert akkora hangsúlyt kapott a keleti nyitás politikája, hogy minden, Záhonytól keletre tett vizitnek ez lett a fókusza. (Három szóban: Hol a pénz?) Párban azzal, hogy az ott vállalt kötelezettségek aláássák-e nyugati orientációnkat, értékeinket, érdekeinket.

A moszkvai út nagyot szólt, túl nagyot. Kérdés, mi sül ki a pekingiből, amellyel Orbán egyébként az ott vizitelő külföldiek sorát nyitja a kínai új évben. A várakozások annál is nagyobbak, mert – mint kollégánk e lapszámban közölt írásából kiderül – rengeteg habot vertek már az elmúlt években kínai finanszírozású gigaprojektek kapcsán, s aláírt szándéknyilatkozatokkal is tele a fiók. De nem látjuk az alagút végén a remélt összesen mintegy 1000 milliárd forintos infrastrukturális projekteket. Ehhez képest a paksi orosz bővítés szuperkonkrétum. Olyan persze, amilyen, de Orbán nem maszatolt Moszkvában.

Járni kell Pekingbe, ezt e hasábokon is elmondja a kétoldalú kapcsolatok egy szakértője. Járnak oda Magyarországnál jelentősebb tényezők vezetői is, s tény: ezen alkalmakkor nem feltétlenül verik öklükkel az asztalt a kínai ellenzékiek vagy a tibetiek helyzete miatt. Rendben. De minden ország vezetői maguk döntik el, mekkorára szeretnék fújni a keleti lufit. Netán léggömböt varázsolnak-e belőle? Kampányidőszakban pedig a szokásosnál is többen kémlelik, milyen Peking felett az ég.