Közfoglalkoztatottak napja
„(1) A Közfoglalkoztatottak Napja január 3-a, amely a közfoglalkoztatottak számára munkaszüneti nap.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott munkaszüneti napra rendes munkaidő nem osztható be.
(3) A foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter által évenként kiadott, az általános munkarendben foglalkoztatott munkavállalók munkaidőbeosztásának a munkaszüneti napok miatti változtatását szabályozó rendelet hatálya kiterjed a közfoglalkoztatottakra.”
A fenti szövegrésznél már csak az indoklása meglepőbb: a javaslat a munkaerőpiacról kiszorult munkavállalók megbecsülésének kíván hangot adni. A munkaszüneti nappal emléket kíván állítani a 2014. január 3. napján közlekedési balesetben elhunyt két közmunkás édesanyának, fel akarja hívni a figyelmet a közmunkások helyzetének tarthatatlanságára és a jobbítás folyamatos állami feladatára. Rövid jegyzetemet azzal kezdem, hogy őszintén együtt érzek az elhunytak hozzátartozóival. Nagypapaként, apaként és gyerekként úgy hiszem, talán képes vagyok átérezni, mit jelenthet egy családnak az édesanya elvesztése. Azt is már az elején rögzíteni akarom, hogy teljes szívemből szánom azokat, akik számos körülményből adódóan a közmunkások nehéz sorsát élik.
De az említett törvényjavaslattal nem tudok megbékélni. Hazánkban évente több mint ötszáz ember veszti életét az utakon. Az áldozatok a legkülönfélébb társadalmi csoportokhoz tartoznak. Diákok és nyugdíjasok, vállalkozók és munkavállalók, sportolók és művészek, iparosok és földművesek. Baleseteik napjára mégsem rendszeresítünk törvény által meghatározott munkaszüneti napokat, hiszen teljesen nyilvánvaló, hogy az ilyen irányba való kezdeményezés zsákutcához vezetne, és az adott társadalmi szegmens helyzetének javításához semmivel sem járulna hozzá.
Csak példaként: a közlekedési balesetet szenvedő vállalkozók emléknapja megoldaná a hazai kis- és középvállalkozások egyetlen problémáját is? Tudjuk a választ: nem. Értem én az előterjesztő jó szándékát, de meglehetősen bizarr, hogy úgy emlékezzünk a munkaerőpiac veszteseire, hogy nem kell dolgozniuk. Ők ugyanis dolgozni akarnak, nem pedig „munkaszünetelni”. Ennél már csak az lenne abszurdabb, ha a képviselő úr javaslatot tenne a munkanélküliek munkaszüneti napjára vagy a táppénzen lévők fizetett ünnepére.
Látom a képviselő úr közszerepléseit, tudom, hogy tenni akar a közmunkások körülményeinek javításáért. Figyelemmel követtem demonstratív fellépéseit is, amelyek, valljuk be, sok eredményt eddig nem hoztak. Tisztelettel javaslom, hogy a jövőben inkább szakmai előterjesztések benyújtásával próbálkozzon, és keressen szövetségeseket egy alaposan kidolgozott közmunkaprogram megvalósításához. Felelősen gondolkodó frakció, szakszervezet, vállalkozói közösség sem most, sem pedig a jövőben nem támogathatja a megismert normaszöveg-javaslatot, hiszen az indítvány a közfoglalkoztatottak helyzetével, díjazásával, munka- és életkörülményeivel egyáltalán nem foglalkozik, viszont a foglalkoztatás egy speciális részterületén indokolatlanul növeli a munkaszüneti napok számát.
Gondom van az indítvány dátumával is. A képviselő úr már a benyújtás pillanatában (január 21.) tudhatta, hogy kezdeményezése ebben a ciklusban nem lesz megvitatva. Akkor milyen céllal készült az iromány? A májusban kezdődő új parlamenti időszak képviselőinek? Mindegy is. Ami biztos: a parlament honlapján olvasható, hogy a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság nem vette tárgysorozatba a javaslatot, hiszen 2014. február 13-án a Magyar Köztársaság Országgyűlése befejezi tavaszi ülésszakát. A konkrét előterjesztés gondolatiságát megismerve azt kell mondanom: szerencsére.
A szerző főtitkár, Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
