Amikor Schmitt Pál belebukott a plágiumbotrányba, Orbán Viktor azzal köszönte meg távozó kreálmányának a felejthetetlen éveket, hogy nélküle a magyar közjog feneketlen felforgatása nem sikerült volna. Ezt más szavakkal fejezte ki. A lényeg, hogy kellett valaki, aki gondolkodás nélkül aláírja az alkotmányosan, jogilag és morálisan is aggályos törvényeket. Afelől alighanem kevés embernek volt kétsége, hogy ez az elnöki szerepfelfogás a Fidesz kormányzásának elengedhetetlen kelléke – töprengeni legfeljebb azon lehetett (tegnapig), hogy Áder is hajlandó-e elmenni odáig, mint elődje.

A köztársasági elnök pártatlansága nemcsak azt jelenti, hogy az ellenzék nem gyakorolhat rá nyomást, hanem azt is, hogy az őt delegáló kormánypárt sem ugráltathatja. Áder János az atompaktumot kihirdető törvény tegnapi aláírásával egyszerre mondott nemet a mindenkori elnökkel szembeni összes fontos elvárásra. Az egyezmény ügyében nem a Fidesz (és immár Áder) álláspontja körül alakult ki ugyanis a nemzeti egység. Az elnök most nem a nemzetet, hanem a pártját képviselte. Az államszervezet demokratikus működése feletti őrködés is elmaradt: a társadalom és a parlament háta mögött, máig ismeretlen feltételekkel megkötött Orbán–Putyin-megállapodás az antidemokratikus államműködés iskolapéldája.

Áder János ezt az otromba gesztust csak hamis állításokkal tudta (vagy inkább próbálta) alátámasztani. Szerinte „a törvény alkotmányos szempontból nem kifogásolható, visszaküldésének egyetlen feltétele sem adott”. Bár az elnök jogvégzett, vitatjuk állítását, ugyanis meggyőződésünk szerint a jogszabály elfogadásakor jogalkotási normák sorát sértették meg. Nem volt előzetes hatásvizsgálat, a kormány csak utólag látta az államközi egyezmény szövegét (holott előzetesen jóvá kellett volna hagynia), a miniszterelnöknek nem volt parlamenti felhatalmazása megkötésére, a megállapodás ténylegesen alkotmányellenes (államadósság-növelő) passzust tartalmaz – ezek közül egy is elég az államfői vétóhoz.

Azt mondta továbbá, hogy nincs lehetősége népszavazás kezdeményezésére, mivel nemzetközi egyezményből adódó kötelezettségvállalásról a nép nem szavazhat. Tájékoztatjuk az elnök urat: a törvényszöveg csak az ő elkapkodott aláírásával vált nemzetközi egyezménnyé, vagyis amíg a tollat elő nem vette, semmi akadálya nem lett volna a népszavazási folyamat elindításának.

Az orbáni kormányzás sokadik morális mélypontján két kérdést mindenképpen fel kell tennünk azoknak, akik szeretik az államfőt (a felmérések szerint ő most a legnépszerűbb politikus az országban): mennyivel különb Áder, mint a jogi, politikai és erkölcsi értelemben is elbukott Schmitt Pál – már azon túl, hogy bizonyára saját kezűleg írta a szakdolgozatát –, és mire jó egy olyan köztársasági elnök, aki az alkotmányban (pardon, alaptörvényben) rögzített tennivalóinál sokkal fontosabbnak tartja Orbán Viktor pillanatnyi hatalmi igényeinek kiszolgálását?