Rájár a rúd a Corvinusra. De nem is várhat sokat az ember egy olyan egyetemtől, melynek az aulájában Marx ücsörög háborítatlanul, sőt bódult pillanataikban a babonás hallgatók vizsga előtt még meg is simogatják a szobor valamelyik testrészét.

Egy ilyen felsőoktatási intézmény nemzetközi kutatóközpontja nyilvánvalóan számolni sem tudhat, s különösen járatlan a nemzeti jövedelem elosztásának számára bonyolult útvesztőiben, végtére is elsősorban közgazdaságtant oktat. Csak így történhetett meg, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint egy olyan „prekoncepciókkal és módszertani hibákkal terhelt dolgozatot” tett közzé, mely „legfeljebb megtévesztésre és hangulatkeltésre alkalmas”.

A Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) Nemzetközi Felsőoktatási Kutatóközpontjának stratégiai helyzetértékelésében ugyanis nem kevesebbet merészelt állítani, mint hogy 2012–13-ban csökkent a felsőoktatás költségvetési kiadásának GDP-hez viszonyított aránya.

Az egyetemek, főiskolák támogatása 2013-ig fokozatosan csökkent, s mintegy harmadával lett kevesebb. A kutatóközpont tárgyilagosan elismeri, hogy az idén ugyan 123 milliárd forintról 136,7 milliárd forintra nőtt a támogatás, ám a tartalékképzések s az egyéb elvonások miatt ez az összeg valószínűleg 5-10 százalékkal kevesebb lesz.

Leírják azt is – miként az MTI idézi –, hogy „a költségvetési felügyelők által ellenőrzött 20 felsőoktatási intézmény lejárt adósságállománya a 2012. augusztusi 2,5 százalékról 2013 júniusára a duplájára nőtt, egyes állami fenntartású intézményeknél a 2013-as állami támogatás a 2011-es felére, kétharmadára esett vissza”. Az Emmi szerint viszont egyebek között figyelembe kell venni „a legkülönbözőbb pályázati programokon keresztül érkező és felhasznált, összességében igen jelentős mértékű európai uniós forrásokat is”.

Amihez – tegyük hozzá – nagyjából annyi köze van a minisztériumnak, mint a foglalkoztatásért felelős politikusoknak és kormányzati hivataloknak a kivándorolt magyar fiatalok angliai munkavállalásához, melyet persze a hazai statisztikáikba lelkesen beleszámolnak. Aki vagy akinek a gyereke járt mostanában állami egyetemre, vagy ott oktat, órát ad, az tisztában van az állapotokkal.

Vidéken működő egyetem oktatója hónapok óta vár a bérére, kollégája pedig azért hálálkodik, mert a többiekéhez képest is nagyon kicsi a bére, márpedig azokat fizetik ki először, akik keveset kapnak. Így aztán ahhoz a kevéshez majdnem időben hozzájut. Ám az oktatók egy része nem mer szólni. Várja az alamizsnát. Ha reklamál, az sem lesz. Az oktatás körülményeiről, tárgyi feltételeiről meg jobb is, ha nem beszélünk. A szakminisztérium azonban nem ideges.

Érvelése fölöttébb egyszerű. A kutatóközpont számokon alapuló dolgozatát egyszerűen prekoncepciónak minősíti. Részéről ezzel el van intézve a dolog. A számok is nyilvánvalóan a szakszerűség látszatát keltő bolsevista trükkök kelléktárából valók – bár ezzel a bolsevik jelzővel mostanában jobb lesz csínján bánni, mert mintha szalonképesebbé vált volna az utóbbi időben. Akár a prekoncepció.