A bukaresti kormány bepanaszolta Nagy-Britanniát az Európai Bizottságnál (EB) a diákhitelek befagyasztása miatt. Nem túl gyakori, hogy Románia Brüsszelben „ágál”, ezúttal viszont az ügye meglehetősen szilárdnak tűnik.

Ha mindössze a román (és a bolgár) egyetemista nem kaphat ugyanis hitelt, az bizony diszkrimináció. Ezzel alighanem a brit kormányfő is tisztában van, de cinikusan úgy számol, hogy a brüsszeli vizsgálat hosszadalmas, és az esetleges szankció távoli, miközben a „kelet-európai hordáktól” való félelem azonnali. Nem kevesen vannak, akik mentséget találnak David Cameron cinizmusára.

Kényszerhelyzetben van, mondják, válaszolnia kell a választók félelmeire, különben a britek a máris túlságosan népszerű, bevándorlás- és Európa-ellenes UKIP karjaiba rohannak. Csakhogy Cameron éppenséggel felerősíti a választók félelmeit. Amikor felfüggeszti a diákhiteleket, valójában megerősíti, amit az euroszkeptikusok is szajkóznak. Hogy a kelet-európaiak mind csalók, akik kizárólag azért mennek Nagy-Britanniába, hogy kifosszák a szociális ellátórendszert.

És míg a londoni kormány a szociális kasszát kifosztó, nem létező hordáktól „fél”, a briteknek igenis szükségük van a bevándorlók munkájára. Sőt a befizetéseire is. De Cameron, megint csak a választók félelmeire hivatkozva, megtiltja a bevándorlóknak, hogy a befizetéseik után járó juttatásokban részesüljenek. Ki fosztogat kit? Szerencsére egyre többen vannak Nagy-Britanniában, akik megpróbálják lerántani a leplet a kelet-európaiak ellen irányuló hazugságkampányról, köztük olyan hírességek, mint Hugh Grant.

Kérdéses azonban, hogy kialakul-e egy kritikus tömeg. Jó lenne, mindenekelőtt maguknak a briteknek. Lucian Boia, a román történelmi mítoszok lerombolójaként elhíresült történész (mellesleg ez nem teljesen igaz) legújabb könyvében arról ír, hogy a nyugati civilizáció a kereszténységnek köszönhetően alakult ki, miután annak hatására az emberek elkezdtek foglalkozni a jövővel. Ha így van, a távlatnélküliség összeomláshoz vezet. Aki görcsösen védi a „van”-t, az elveszíti a „lesz” esélyét...

Érdemes még odafigyelni egy érdekes folyamatra. A románok többsége nemrégiben még úgy volt saját honfitársaival, mint Tolsztoj ezredese az Anna Kareninában. („Egytől félhet az ember: külföldön oroszokkal találkozni.”) Érthető, hiszen a hagyományos sajtó a negatívumokat, a koldusokat és a zsebtolvajokat ugrasztotta ki. De a közösségi média teret enged a pozitív példáknak is.

Egyre több emberben tudatosul, hogy nem ő az egyetlen „rendes” román Nagy-Britanniában vagy másutt. Ehhez még hozzáadódik a statisztikák által többszörösen visszaigazolt büszke tudat, hogy nemcsak nem kerülnek pénzbe az őket befogadó országnak, hanem maguk is hozzájárulnak a fejlődéséhez. A román kormány panasza erre az erősödő öntudatosságra is válasz.