Tessék, idevezet az, ha egy ország hosszú időn át a lehető legkevésbé intelligens szimbólumpolitizáláshoz szoktatja a polgárait. Most már azon sincs okunk meglepődni, ha a jobb sorsra érdemes régészek, megneszelve a jegybank (!) 30 milliárd forinttal (!) indított „műkincs-visszavásárlási” programját, meglepő javaslattal állnak elő. 

Jelesül, hogy a magyar állam vásárolja „vissza” a Seuso-kincseket. Hogy miért is kéne ilyen áron is „visszaszerezni” azt a pannóniai tárgyegyüttest, amelyet tulajdonosa, egy dúsgazdag római alattvaló sok száz évvel a magyarok Kárpát-medencei honfoglalása előtt rejtett el, alapos gyanú szerint a Balaton-felvidéken? Hogy mi az az elvárt tudományos hozadék, a néplélek szempontjából remélt eredmény, amelyre bizton számíthatunk, ha országhatáron belülre kerül az a tetemes mennyiségű ezüst? Erre persze nincs jó válasz. De a magyar régészek közösségét lassan negyedszázada bosszantja, hogy a zűrös múltú leletegyüttes dolgában nincs lehetőségük bizonyítani az igazukat, hiába a korábbi per, sőt, a miniszteri biztos. Vegyük hát meg az egész cuccot – elvégre Magyarország jobban teljesít, nem igaz?

A Matolcsy-féle jegybankban azonban szerencsére még megmaradt a józanság szikrája, így azt válaszolták: tisztázatlan jogi hátterű holmit nem veszünk. De hát Pandora szelencéje immár nyitva, figyeljék meg, hamarosan jönnek a többiek. Akik az egykori Szovjetunióba hurcolt műkincsekre alkudtatnák a magyar államot, aztán akik Pozsonyban, Kassán, Kolozsváron tartanának szemlét, és mit is keres Nagyszentmiklós aranykincse a bécsi Kunsthistorischesben...?

Mert nem lehet büntetlenül éveken át Európa kisemmizettjeként felmutatni egy kétségkívül hányatott sorsú kisállamot. Nem lehet állandóan azt sulykolni, hogy nem kapunk annyit, amennyit érdemelnénk, s bár ezeréves jussunk van ehhez is, ahhoz is, de összefognak ellenünk, átvernek és kifosztanak. Nem lehet egy országot folyton ezekkel a hamis szimbólumokkal etetni, gáncsról és üldözésről papolni, kurucromantikát gyúrni a revizionista giccsbe. Illetve csak úgy lehet, ha számolunk vele, hogy végül mindenki teljesen összezavarodik.

Magyarországon egyébként viszonylag hatékony jogszabályok óvják a nemzeti hagyomány szempontjából fontos műalkotásokat: ami védett, azt nem lehet kivinni az országból. Az ország sajátos történelmének betudhatóan a „fontos” műtárgyak jelentős része egyébként is múzeumban van – persze ha az állam végrehajtaná a nemrégiben Lázár János által is megígért „nagyrevíziót”, és a nem jogszerűen köztulajdonban tartott tárgyakat visszaadná jogos tulajdonosaiknak, akkor kapásból volna mire költeni Matolcsy 30 milliárdját. Nem egy esetben az államnak kutya kötelessége lenne ugyanis a visszaadott műkincset piaci áron megvásárolni, és gondoskodni róla, hogy továbbra is mindenki számára hozzáférhető legyen a múzeumban.

Gyanítom, valójában valami ilyesmi járhatott azoknak is a fejében, akik kitalálták a nemzeti bank Értéktár programját. De szerencsés lett volna erről is beszélni, nem pedig szokás szerint hőzöngeni, és hagyni, hogy mások beugorjanak a trükknek.