Engedetlen leszek

Friss és folyamatban lévő történetet szeretnék megosztani. Mivel régi olvasótok vagyok, úgy gondoltam, veletek osztom meg a sztorit, hátha a hatóság részéről is változás áll be, és nem lesz több ilyen eset.

2013. június 10-én vettem egy Audi A2-es személygépkocsit. Két nap múlva átírattam a miskolci okmányirodában. A törzskönyv is megérkezett egy héten belül, és vígan használtuk az autót egészen addig, amíg be nem adtuk egy kereskedésbe anyagi okok miatt az idén januárban. Pár napon belül vevő is akadt rá. A kialkudott vételár kifizetése után szerette volna birtokba venni a kocsit, de nem tudta, ugyanis az átírást nem engedélyezte a rendszer, mert az autóra elidegenítési tilalmat jegyzett be a XXII. kerületi okmányiroda a NAV kérésére. Az eladás meghiúsult, nálam maradt az autó. Kiderült, hogy annak van NAV-tartozása, akitől én vettem a járművet, de amikor megkötöttem azt az adásvételi szerződést, még nem volt bejegyezve a járműre a tilalom. Én jóhiszeműen vásároltam, átírattam, sőt törzskönyvet is kaptam. Azóta nem hivatalos forrásból megtudtam, hogy tavaly szeptemberben jegyezték be az elidegenítési tilalmat, tehát hónapokkal azután, hogy megvettem az autót. Sem akkor, sem azóta senki nem értesített hivatalosan erről. De mint azóta megtudtam, kivonhatják az autót a forgalomból (végrehajtón múlik), sőt el is árverezhetik! A NAV végrehajtási osztálya jegyeztette be igényét az autómra. A lehetőségem mindössze annyi, hogy bepereljem azt, akin még a NAV se tudja a pénzét behajtani. Fizessem az ügyvédi költségeket stb.

Hogy lehetséges ilyesmi egy jogállamban? Mi a fészkes fenének van az okmányiroda, és minek az eredetiségvizsgálat? Mit kapok a vagyonszerzési illeték befizetése fejében? Ugyanis azt is megtudtam, hogy a NAV június 5-én határozatot hozott az autó lefoglalásáról, tehát 5 nappal azelőtt, hogy én megvettem volna. Az akkori tulajdonos a hivatalos levél kézhezvételekor szembesült azzal, hogy foglalás van az autón. Azonnal rohant a NAV-hoz, jegyzőkönyvet vetetett fel, amit nekem készségesen át is szkennelt: azt tartalmazza, hogy nyilatkozott az autó eladásáról. Miért került a foglalás csak hónapokkal később a rendszerbe? Tényleg nekem kellene elvinnem a balhét?

Úgy döntöttem, ha rajtam akarják behajtani más tartozását, nem fogom átadni az autót, és állampolgári engedetlenséget fogok tanúsítani a NAV Haller utcai székházánál.

Baráth Rezső
Miskolc

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.