Nem mentjük Simon Gábort és az MSZP-t sem. Ez az ügy menthetetlennek látszik. A legjobb, amit tehetnek, ha feltárják a pénz eredetét és útját. Ahogyan a magyar nyomozó hatóságoknak is ezt kellene tenniük az ügyről kapott információkkal.

Az eddig megismertek alapján ugyanis okkal gondolhatjuk, hogy a hatóságok súlyos hibákat követtek el, vagy ha nem, az még rosszabb: az ügyet belavírozták a választási kampány kellős közepébe. Ezt is ki kellene vizsgálni. Ebből is kinézhetne egy-két lemondó nyilatkozat.

Két lehetőség van. Az egyik, hogy a pénzügyi nyomozó hatóságok rosszul végzik a munkájukat. Példátlan, ha hat év kell nekik ahhoz, hogy egy feltételezett pénzmosási ügyben eljussanak a gyanúsításig – főként akkor, ha rendelkezésükre állnak az adott magánszemély azonosító adatai. Kevéssé hihető ugyanis, hogy az osztrák pénzügyi felügyelet egy 2008-as befizetés adatait hat év után továbbította a magyar hatóságoknak. Ez elvileg rutinművelet, amelyben gyorsnak kell lenni, és azt, hogy az osztrákok most szóltak volna, egyébként nem is állította senki. Az ügyészség annyit közölt, hogy az adóhivataltól kapták a jelzést. Akkor viszont ki és miért ült az információn? Mi volt a célja a kivárással és a közléssel?

A másik variáció, hogy az ügyészség mégsem az osztrák jelzés alapján nyomozott. Erre utal, hogy a Magyar Nemzet cikke 2013. októberi számlaadatokat is tartalmaz. Márpedig pénzmosási jelzést befizetésről adnak, nem egyenlegről. Az, hogy a lapban a nyomozásból származó információk vannak, arra utal, hogy az egyéb adatok egyezhetnek. Ezzel ellentétes mégis a kijelentés, hogy az eljárás csak novemberben indult. Hihetetlen, érthetetlen, megmagyarázhatatlan. Ebben az ügyben azonban alighanem lesz még ez néhányszor így.