Hallani lehetett ezt meg azt az elnökhelyettesről. Néhány befolyásos szocialista állítólag korábban figyelmeztette is a vezetést, hogy vigyázni kéne vele. Ezek a sejtések, sejtetések azonban legtöbbször csak visszafelé gombolyítva válnak egyértelmű és hangos vészjelzéssé, olyanná, amelyet a süketnek is meg kellett volna hallania. 

De megint itt egy jókora törmelékkupac, amelyet nem lehet csak úgy, hipp-hopp eltakarítani, bármennyire gyorsan próbált is cselekedni az MSZP. Amikor egy vezető garnitúra összeállítása és békéje nagy részben különalkukra, véd- és dacszövetségekre és ki tudja hány „bravúros” paktumra épül, személyeit javarészt az köti egymáshoz, hogy a másik nélkül saját pozíciójuk gyengül – akkor látszólag erős a szövetség, mégis maga a lápvilág. Egy választásokat megnyerni akaró párt második emberét a kampány kezdetén egyetlen lövéssel megsemmisíteni nem kis találat: nagy trófea. Még akkor is, ha nem vall nagy kombinátorra, hogy saját nevén tart számlát Ausztriában.

Sok kérdésre nincs válasz, és gyanítom, hogy csütörtök után sem lesz. Egyelőre még arra sem, amely perdöntő: honnan a pénz azon a bizonyos osztrák számlán.

A hétfő esti tárgyalás résztvevőinek erre akkor is konkrét választ kellett volna kapniuk, ha az elnökhelyettes személyesen a most még külföldön lévő elnökkel akar minderről beszélni. Mert minden lebegtetés, hajánál fogva előrángatott mentegetőzés, kitalált magyarázat tovább ront és roncsol. A botrányt nem takarhatják el holmi „alkérdések”, hiába volnánk kíváncsiak arra is, hogy ki dobta fel a politikust, honnan van információ az egyenlegről, s az miként került a Magyar Nemzethez.

A lényegen ez mit sem változtat. Ráadásul a történetnek még bőven adódhatnak olyan elágazásai, amelyek növelhetik a politikai Hanság határait, holott az eddig mocsarassá vált terület lezárása sem fog egykönnyen sikerülni. Mert ugye ott állnak az erős MSZP mögött a frissen rekrutálódott szövetségesek nyakig zavarban. Simon kellően szürke politikus volt ahhoz, hogy ne féljen tőle egyetlen feltörekvő se, talán ez volt karrierjének alfája és ómegája – most meg itt a rettenet.

Pletykálják, van még a tárban elég töltény a negatív kampányhoz – egy újabb már útnak is indult Józsa István felé, hogy volt cége, amelyet szerinte egyébként az új rezsim közvetve tönkretett, tíz év alatt több mint hatmilliárdos munkát végzett Paksnak, milyen alapon szól ő tehát bármit is az erőmű bővítése ellen? Maradjunk abban, hogy ez vaktöltény, bár ebben a közéleti klímában akár az is okozhat sérülést.

Az érdekesebb azonban az, hogy amíg az özönvízszerűen ömlő, kormányzathoz közel álló vállalkozásokat, civil szervezeteket és még ki tudja kiket helyzetbe hozó történetek mintha sorban lepattannának a Fidesz–KDNP páncéljáról, addig az ellenzék esetében az évek óta tartó és megszemélyesített megbélyegzés talaján minden konkrét leleplezés termőre fordul, általánosítható. Lehet erre azt mondani, hogy ez így igazságtalan vagy sajnálatos – ellene viszont csak egyetlen hatásos védelem létezik: ha nincs ilyen.