Aztán egyre magasabbra került, nem csak az irodalmi ranglétrán. Azt sem mindenki felejtette el, hogy a Nőtanács és a Békevilágtanács egyik a hatalom által is megbecsült vezetőjeként akkor nyílt ki előtte a világ, amikor a többség nem is álmodhatott a Hegyeshalmon túli országok, népek megismeréséről. Útjaink azóta elkanyarodtak, de sokáig nem gondoltam volna, hogy ennyire.

De való igaz, hogy nem csodálkoztam, inkább csak bosszankodtam, hogy Jókai Anna írástudó létére, aki nyilván nemcsak írni, de olvasni, sőt gondolkodni is tud, hogy írhatta alá azt a Fidesz sugallta, „gyurcsányozó” hazugsággyűjteményt, ami a január 23-i Népszabadságban és más lapokban is megjelent.

Feltételezem, hogy igazságkereső értelmiségiként nem éri be a propagandaszólamokkal, és még annak idején elolvasta a sokat és önkényesen idézgetett, inkriminált őszödi beszéd szövegét, és a közélet aktív szereplőjeként legalább nagyjából tudta, hogy mi történik az országban, miről folynak a viták. Újságolvasóként mindannyian emlékszünk arra, 2006-ban Gyurcsány, az MSZP élén nemcsak személyes ambíciók által sarkallva, de őszinte hittel pártfeladatnak tekintette, hogy megnyerje a soron következő választást. Ennek érdekében az akkori játékszabályoknak megfelelően ő is mindent megtett azért, hogy elnyerje a választók kegyét, azaz szavazatait. Ígért is ezt-azt, de mindenesetre jóval kevesebbet, mint a Fidesz, bár kétségtelenül többet, mint amennyit a költségvetés megengedett volna. Dávid Ibolya, az MDF akkori vezére figyelmeztette is mindkét pártot, hogy az egymásra licitálás az ország érdekei ellen van. A nép azonban nem hallgatta meg a politikus asszony józan intelmeit. Az MDF a soron következő választáson alulmaradt. Gyurcsány feltételezhetően tudta, hogy Dávid Ibolyának van igaza, de azt is, hogy neki választást kell nyernie. És nyert is.

A későbbiekben azonban felülkerekedett benne a lelkiismeret és az ország érdekét szem előtt tartó államférfi, és Őszödön – zárt körben, az övéi között – megpróbálta elmagyarázni párttársainak, boncoknak, hogy a hazudozást és az osztogatást abba kell hagyni. Nem lehet tovább újabb és újabb hitelekre hagyatkozni. Addigra annak is tudatában volt, hogy a megszorítások elkerülhetetlenek. Aki olvasta, tudja, hogy erről szólt a többnyire kiragadott idézetekkel fejére olvasott őszödi beszéd, meg a szónok vívódásairól, hogy tudja, nem lenne szabad teljesíthetetlen ígéretekkel szédíteni a választókat. Amit a petíció megfogalmazói Gyurcsányról állítanak, hogy „a hatalom megtartása érdekében …éveken át tudatosan hazudott a magyar népnek, hazugságaival lejáratta Európában Magyarországot”, az Orbán Viktorra illik. A nyílt levél íróinak valójában a Fidesz választmányához kellett volna fordulni, hogy vizsgálják felül a megtett utat, az eddigi vezetési módszereket és mielőbb távolítsák el pártjukat minden képzeletet felülmúlóan kompromittáló vezérüket. Aki legutóbb nem átallotta híveit azzal szédíteni, hogy hamarosan utolérjük az Európai Uniót, majd az Egyesült Államokat is. Hányan vannak, akik ezt 2014-ben elhiszik?

A baloldali összefogás sikeréért aggódó Orbán-káderek nyílt levelükben azért is Gyurcsányt hibáztatják, amiért a rendőrség megakadályozta a 2006-os választást elvesztése miatt csalódott, felheccelt hőbörgők puccskísérletét, akik az 1956–os forradalom szcenárióját sután követve elfoglalták a Magyar Televízió épületét. Ez a támadás nyilvánvalóan meglepte a rendőröket, ilyesmire eddig nem volt példa. Az első napi visszavonulás után azonban a hatalom emberei rendezték soraikat, és másnap keményen visszaütöttek. Később is. Kétségtelenül, nem mindig tartva magukat a fegyelmi szabályzathoz. De tény, hogy a rendőrcsizmákra nem feltétlenül a tapintat a jellemző. Azonban a televíziós közvetítések nézőiként magunk is nyomon követhettük, hogy a látott megmozdulások aligha voltak békés tüntetésnek nevezhetők. Legkevésbé a tüntetők irányítói szánták annak. Gyurcsány volt olyan elővigyázatos, hogy a rendcsinálást a rendfenntartókra bízta, maga inkább csak aggodalmának adott hangot. Magatartását a magyar bíróság is igazolta, ellenfeleinek sem sikerült ellene fellépni. Joggal feltételezhető, hogy a nyílt levél megfogalmazói mindezt maguk is jól tudják, de azt is tudták, hogy „odafent” mit, miféle rágalmak újra szajkózását várják el tőlük.

Volt akinek e szomorú közszereplésén nem csodálkoztunk. De a toll embereitől, az olvasóik iránt elkötelezett írástudóktól nem ezt vártuk. Ha nem is feltétlenül a közelmúlt, illetve a napi politika részleteinek pontos ismeretét, de annyit legalább, hogy ne hazudtolják meg saját tapasztalataikat, emlékeiket. És bízzanak annyira olvasóikban, hogy rágalmak helyett a valósággal szembesítsék őket.

Levelünket nem a karaktergyilkosságot edzetten tűrő volt miniszterelnök, hanem az aláírók – életeket mentő orvosprofesszorok, írástudók becsületének védelme sugallta.

Mert az írókat, ha nem is viselnek Jókai Annáéhoz hasonló, megszentelt nevet, saját nevük és rangjuk is kötelezi.

A szerző újságíró

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.