Hargitai Miklós: Bohócügy
Az egy(b)esült ellenzék számára – abban a feltételezhető, de még nem bizonyított esetben, ha a jogállam rehabilitálásának programjával, netán a jogfosztottak felemelésének és kárpótlásának szándékával indul a választásokon – nincs jobb jelkép a bohócnál.
Köszönjék meg a CÖF-ös Csizmadia Lászlónak (na jó, ne bohóckodjunk: Habony Árpádnak), és még inkább Orbán Viktornak. A nevezett urak tettek eddig a legtöbbet az ellenzéki egység megteremtéséért, most pedig, hogy az összefogás létrejött, láthatóan már azon dolgoznak, hogy az alkalmi koalíciós partnerekből valódi szövetségesek legyenek, egységes szimbólumokkal és jelszavakkal.
Néhány hete az egész magyar sajtó együtt kereste, ki lehet a bohóc a törvényellenesen a kormánynak kampányoló álcivilek plakátján. Az a helyzet, hogy megtaláltuk, bár elég sokáig kellett kutatni utána a hírarchívumban. „Majd átadom a bohócügyi államtitkáromnak” – üzente Orbán Viktor 2011 nyarán a szolgálati nyugdíjuktól frissen megfosztott, tüntető rendvédelmi dolgozóknak, amikor egy rögtönzött szociális konzultációra hívták őt a parlament lépcsőjén.
Ha hihetünk a miniszterelnöknek (éppen neki ne hihetnénk?), akkor tehát a bohócügy kifejezés azt a tevékenységi kört jelöli, amikor a kormány valakitől valamit – szerzett jogot, pénzt, alkotmányt, munkahelyet, földet, trafikot stb. – éppen elvesz. Valóban érdemes jól hangzó, különleges nevet és saját államtitkárt adni neki, mivel az Orbán-kabinet egyik specifikumáról, legjellemzőbb elfoglaltságáról van szó.
A bohócok pedig ebben a szövegkörnyezetben mi vagyunk, akik mindezt szó nélkül eltűrjük, tétlenül nézzük, és legfeljebb kínunkban nevetünk. Belátva, hogy kormányt váltani ezzel az ellenzékkel lehet, kétség sem férhet hozzá: ott a helyünk azon a plakáton. Csizmadia (Habony, Orbán) pedig vitathatatlanul zseni: ők maguk fogalmazták meg az ellenzéki szövetkezés tökéletes metaforáját, és még a reklámozására is költenek – igaz, hogy a mi pénzünkből, de legalább sokat.
Egyszóval, ha én az öt pártból álló baloldali ellenzék helyében lennék, nem bánkódnék azon, hogy a pártjelvényeim csak bolhafülnyi méretben férnek rá a szavazólapra. (Hiszen ez nyilván a választások tisztaságát szolgálja, ahogyan az is, ha ugyanazon a blankettán a Fidesz jókora logójában ugyanaz a szín és betűtípus szerepelhet, mint a szintén közpénzből kiteregetett Magyarország megújul-plakátokon. Tudta?) Nem lógatnám az orromat, hanem választanék közös jelképet. Ott van rögtön a bohóc: azt már Orbán Viktor kitalálta, szívós munkával felépítette, és önzetlenül gondoskodott a promóciójáról is.
