Tamás Ervin: A varázskörön kívül

Ha a Századvég új közvélemény-kutatására hallgatna a Fidesz, fékezne, visszavenné az osztogatás tempóját, gratulálna az LMP-nek, hogy elérte a parlamentbe jutás küszöbét, majd elszomorodna, látva, hogy az a Tárkinál még a három százalékról is lefordult; rámordulna a Jobbikra és egyenletes gázzal ekézné tovább az Összefogást, nyugodtan, szépen, ahogy a csillag megy az égen. 

De úgy tűnik, hogy nem érdekli a látszólagos nagy előny, az ellenfél veszteglése, Orbán Viktor 2002-ben megtanulta, hogy nyugtával dicsérje a napot. Akkor, a nem nyilvánosságnak szánt felmérés a végén már nyolcszázalékos pluszt mért számukra, s jött, ami jött.

A Fidesz azon már túl van, hogy egyben tartsa táborát, s részben azon is, hogy elvigye őket a szavazóhelyiségig. Némi stressz mennyiség, éberségpirula adagolásával játszik hívei veszélyérzetére, nehogy elkényelmesedjenek. Ők sem teszik. Van bennük némi bizonytalanság. Rengeteg külön mérést végeztetnek, hol leselkedhet rájuk nem várt gödör, hiba, amellyel nem számoltak. Szónokaik változatlanul a szuperlatívuszok nyelvén beszélnek a kormányzati teljesítményről, elképesztő, ahogy a számokkal operálnak, s helyezik azokat szembe a lakosság és talán közönségük tapasztalataival is. (Összességében több adót fizetünk, mint 2009-ben és lám, a gáz már olyan olcsón kapható a világpiacon, hogy lefölözni való haszon is jut belőle a barátoknak.) A varázskörön kívül állók nem hisznek a fülüknek, szerintük az ömlengés, a rekordbejelentések tömege visszafelé sülhet el, a bombasztikus állításokat kikezdi a realitásérzék, s 2014-ben nem lehet büntetlenül Gyurcsány-mementónak nevezni a rózsadombi árakon épült ócsai lakóparkot.

Feltűnő az is, hogy ahol a miniszterelnök megjelenik, ajándékot hoz, némi pénzt visszamenőleg, némi ígéretet előre. Nem ömlik, de azért folydogál a pénz serényen. Átlátszó, már-már pofátlan trükk a rezsicsökkentés harmadik fordulójának belengetése – ha megválasztanak minket, lesz, ha nem, fújhatjátok.

Harsogóra van állítva a propagandagépezet, amelynek majd minden csavarjára Fideszhez hű emberek ügyelnek, s a kampányszabályok megkerülésével a miniszterelnök levelez, magyar csapatot toboroz, a kormány informál, a CÖF plakátot ragaszt, füzetet oszt. És mégis érezni odafent némi bizonytalanságot. Mintha percekre ők is kijózanodnának mámorító adataikból. Meg egy-egy Törökországból induló istencsapástól, amely villámgyorsan borússá teszi a klímát, amely eddig oly kedvezően alakult számukra.

Orbán mindenesetre, mintha áprilisig még minden terve után pontot akarna tenni, Pakstól Gabriel arkangyalig közelharcokat vállal. Van, aki úgy véli, feleslegeseket, akad, aki szerint teheti, más meg azt mondja: ezt szeretik benne. Tény, hogy sok kereszttűzön átért ép bőrrel, de hogy eközben az ország miképpen sínylette meg bajvívásait, arról keveset tudunk. Arról is, megérte-e minden ütközés. Az ország jövőjét eszi meg, ha ennyi van belőle, nem a sajátját. Övéit mindenesetre egy új honfoglalással kecsegtette, s azok ebből éreznek is valamennyit. Ha ennyivel nyerni lehet, ez fog folytatódni.

Kiegyezés elhalasztva.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.