Az azonban tévedés, hogy a megszállókat kiszolgálták a nyilas kollaboránsok, hiszen azok akkor még sehol sem voltak, és velük még a náci megszálló csapatokkal érkező Weesenmayer gauleiter sem kívánt szóba állni. Csak az október 15-i elvetélt kiugrási kísérlet után használta fel őket céljai érdekében.

Azonban a legnagyobb tévedést akkor követi el Karsai, amikor azt írja: „A német megszállókat virágesővel, kedvesen fogadták hazánkban”. Ez ellen tiltakoznom kell! (Karsai alighanem az anschlussal téveszti össze a március 19-i magyarországi eseményeket: az osztrákok, akik szeretik magukat Hitler első áldozataiként feltüntetni, valóban virágesővel, ujjongva fogadták a Führert, no de a magyarok? Ezt vissza kell utasítanom.

A valóság az volt, hogy azon a kora tavaszi, szeles, hűvös vasárnapon a késő déli órákban Budapest utcáin feltűntek a Wehrmacht oldalkocsis motorkerékpárjai és csapatszállító járművei, az emberek rosszat sejtve figyelték a fejleményeket, és hamarosan elterjedt a hír: bevonultak a németek, megszálltak bennünket! A jól értesültek azt is tudni vélték, hogy Horthyt magához rendelte Hitler, és letartóztatta. (Ami nem járt messze a valóságtól.) A magyar főváros megdermedt: az emberek riadt arccal jártak az utcán, még az elvakult németbarátok is rosszat sejtettek: ezt azért ők sem akarták. De az egyetlen embernek sem jutott eszébe, hogy virágcsokorral fogadja a Wehrmacht járművein ülő mogorva német katonákat, meg a közéjük vegyülő fekete egyenruhás SS-legényeket. De nem is volt alkalom az üdvözlésre, mert a németek suttyomban érkeztek a fővárosba, mondhatni, beszivárogtak, és ügyeltek arra, hogy ne keltsenek feltűnést. (Hasonlóan ahhoz, mint amikor Mohács után a törökök megszállták Budát.)

Senki sem tudta, mi következik, mit hoz a holnap. De a félelem nem volt alaptalan: a Gestapo már aznap éjszaka megkezdte az ellenzéki politikusok letartóztatását, és egyedül Bajcsy-Zsilinszky Endre pisztolylövése törte meg a fagyos csendet. Rémület lett úrrá a városon és az országon, aki lelkesedést látott, az meghamisítja a tényeket. A következő hét folyamán betiltották az ellenzéki pártokat, és nem jelentek meg többé az ellenzéki lapok sem. A Magyar Nemzet is erre a sorsra jutott, és munka nélkül maradt e sorok írója is, mint sokan mások, akiknek volt félnivalójuk, mert nem hittek a német győzelemben, és ezt nem is titkolták. De ahogy ők nem örültek a németmegszállóknak, virágesős, kedves fogadtatásukra sem ment senki az utcára.

Stirling György

Stirling György rosszul emlékszik, ami csaknem hetven évvel az események után nem is csoda. A német megszállók nem délután, hanem a kora reggeli órákban értek Budapestre. Nem suttyomban, teljesen nyíltan vonultak be. Útközben semmiféle ellenállással sem találkoztak. Maguk a németek „virágháborúnak” élték meg a megszállást. Weichs vezérezredes naplójában a következőket írta: „1944. március 19. Budapesten minden csöndes. (...) A honvédség részben ünnepélyesen fogadott minket”. Gosztonyi Péter idézi például azt a német altisztet, aki azt mondta neki: „Ez volt az utolsó virágos háborúnk”.

Karsai László

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.