A történészek talán újra és újra elmagyarázzák az új emlékmű állításában hajthatatlanoknak, hogy mit jelentett az első világháborút követően megszült „numerus clausus”, Európa első ilyen kirekesztő jogszabálya, hogy az 1938-as első, 1939-es második és az 1941-es harmadik „zsidótörvény” meg a többi ilyen egyéb jogszabály nem a német megszállás után született, hogy hányan és milyen magyar közreműködéssel pusztultak el Kamenyec-Podolszkijban vagy a munkaszolgálatban már 1942-ben, hányan zsidóként, cigányként, politikai okból büntetettként és reguláris hadsereg katonáiként a Don-kanyarban!

És itthon is zsidó vagy a születése, „származása” okán zsidóvá nyilvánított, bélyegzett férfi, nő, agg és gyerek a gettókban vagy az utcán, vagy a Dunába lőve, kitéve magyar nyilasok kényének-kedvének.

Azt is meg kell végre érteniük a felelős döntéshozóknak (legalább), hogy 1944. október 15-ig, a nyilas-hatalomátvételig ugyanaz kormányozta a II. világháborúba és a pusztulásba rohanó országot, mint aki 1920-ban átvette, ugyanaz, aki hadat üzent a Szovjetuniónak, Angliának, az Egyesült Államoknak. Azt, amiről oly sokan beszéltek, írtak már az elmúlt hetekben: hogy nem a német megszállással, nem március 19-ével kezdődött el a pusztító folyamat. Azt, hogy ennek az évfordulónak nem kell, nem szabad, nem illik emlékművet állítani. Nemhogy rosszat, hamisat, semmilyet! Szeretném hinni, hogy megértik hamar, s azt is, hogy egy hibás döntés visszaszívható. De jó lehetne olyan országban élni, ahol ilyesmi megtörténhet.

Egy adalékot csak az érveléshez még: van már a fasizmus áldozatainak emlékét megörökítő „központi” szobormű Budapesten. Budán, a XII. kerületben, a Gesztenyés kertben 1985 óta áll az emlékmű, melynek súlyos építészeti megoldását Finta József tervezte, a bazalt kockakövekből épített hatalmas fal előtt Somogyi József mintázta szobor áll. A kőfalon egyre halványuló, de még olvasható felirat a következő: „Emlékezésül a fasizmus elleni harc hőseire és a fasizmus áldozataira”. A fasisztákról, a nácikkal kollaborálókról, a német megszállást előkészítőkről, a polgártársaikat az aknákra hajtókról, haláltáborokba induló vagonokba zsúfolókról nem szól a felirat.

Az ő emléküket mint áldozatokét nem is kellene szoborban megörökíteni.