Uj Péter: Hogyan lettünk Európa termelési központja?
(Szivattyúgyári gondolatok)
Pont egy hete, hogy Európa termelési központja lettünk. Jegyezzük meg a dátumot, 2014. január 22. Nagy pillanat ez egy kis, illetve, miket beszélek, újra nagyra törő nép életében.
Pontosan emlékszem, hol voltam akkor: Budaörsről tartottam Budakeszi felé, amikor a rádióban fölcsendült a külügyi és külgazdasági államtitkár megnyugtató orgánuma: a Grundfos tatabányai szivattyúgyárában avatott új gyártósort. A beruházás jelentőségéről sokat elmond, hogy a mai napig egy szó sem került ki erről az eseményről a cég weblapjára. A Grundfos név csengése és a szivattyúgyár kifejezés teremtette metaforikus vibráció eleve izgalomba hozott, hát még a történelminek tűnő bejelentés! Micsoda pillanat: Európa termelési központja! Én már sajnos csak nagyon homályosan emlékszem arra az időre (hiszen egészen kisgyermekkoromban történt), amikor agrár-ipari országból ipari-agrár ország lettünk. Na, az lehetett hasonló élmény.
Ahogy az irodába értem, első dolgom volt megkeresni a történelmi bejelentés videóját a kormány weblapján. A mikrofonok elé lépő kispályás labdarúgó és nagypályás világutazó, Szijjártó Péter világgazdasági összefüggésekbe helyezte az új gyártósor avatását, és ebből a szempontból boncolgatta a kormány sikeresebbnél sikeresebb lépéseit. Európai termelési központtá az alábbi kontextusban váltunk: 2010-ben… „tűztük ki magunk elé azt a célt, hogy Magyarország legyen Európa termelési központja. Sokan megmosolyogtak minket 2010-ben ezen célkitűzés nyomán, mára azonban az eredmények igazolják ennek a döntésnek a helyességét, és elmondhatjuk, hogy Magyarország mára Európa egyik termelési központja lett. Ha összehasonlítjuk, hogy az ipar milyen mértékben járul hozzá a nemzetgazdaság összteljesítményéhez, akkor ma Magyarország az Európai Unióban a harmadik helyen áll, kis lemaradással tehát versenyképesek vagyunk az első helyek tekintetében is.”
Ezután a kormány intézkedéseit vette górcső alá, hogyan, miként támogatták e célkitűzést, hogyan vezettek ehhez a történelmi sikerhez: az új adórendszer megteremtette a munka becsületét, a szakképzési rendszer átalakítása nyomán dőlnek a remek szakemberek, a felsőoktatás minden korábbinál hatékonyabban szolgálja ki az ipart, és akkor Európa legrugalmasabb munka törvénykönyvéről még nem is beszéltünk, már ha erénye egy jogszabálygyűjteménynek a rugalmasság. Tehát mindezen változtatások célja a versenyképesség növelése volt, és így tették lehetővé ezeket a nagy sikereket, tudniillik, hogy az ipar GDP-n belüli részesedése nő, és Európában már a top 3-ban vagyunk, és termelési központ lettünk.
„…minden intézkedést, amelyet hoztunk, ezen a szemüvegen keresztül kell nézni”, mondta, és alighanem a saját vékony keretes, jellegzetes Szijjártó-szemüvegére utalt, mert minden más szemüvegen keresztül egész máshogy néz ki a valóság.
Hogy lettünk hirtelen Európa termelési központja, és mihez képest, amikor jelentősebb ipari kapacitás nem létesült az elmúlt négy évben, illetve ami mégis (Mercedes, Audi), azt véletlenül még a nemzetvesztő Gyurcsánybajnai dílelte le?
Gyorsan átnéztem néhány statisztikai kiadványt. Kétségtelen, hogy ezek régi-új ellenségünk, a nemzetközi tőkés imperializmus termékei, de a világban valamiért ezeket veszik komolyan. A World CIA Factbook szerint 2012-ben (ez a legutóbbi megbízható adat, a tavalyi gazdasági számokról még csak felületes becslések lehetnek) a magyar nemzeti össztermék (GDP) 3,3 százalékát adta a mezőgazdaság, 68,2 százalékát a szolgáltatási szektor, és 28,5 százalékát az ipar. 2010-ben viszont az ipar még 35,7 százalékát termelte a GDP-nek (2,8 százaléknyi mezőgazdaság és 61,5 százalék szolgáltatás mellett), és kapaszkodjanak meg, 2008-ban még 36,8 százalék volt az ipar részesedése (2,9 mezőgazd., 60,2 szolgáltatás).
Tehát 2010-hez képest mínusz 7,5 százalékpontos sikert tudunk felmutatni, már ha azt a mérőszámot vesszük, amelyet az államtitkár valamilyen rejtélyes okból kiemelt.
Na de hogy állunk az EU-ban? Ugyanebben a kategóriában, Szijjártó szerint a legjobb három egyike vagyunk. A túrót! Csehországban 38 százalék az ipar GDP-n belüli aránya, Szlovákiában 37 százalék, Romániában 35 százalék, Lengyelországban 32,2 százalék, Svédországban 32,1 százalék, Bulgáriában 30,3 százalék, Németországban 30 százalék, Észtországban 29,7 százalék. Ez eddig nyolc ország, amely megelőz ebben a kategóriában, de nem bogarásztam végig teljesen az adatokat. (A világátlag mellesleg 30,7 százalék.)
Egyébként ez a mérőszám egyáltalán nem mutatja meg egy gazdaság sikerességét vagy korszerűségét, a legfejlettebb országokban általában a szolgáltatási szektor adja a gazdaság teljesítményének legnagyobb részét, és részesedése folyamatosan nő.
De hát az államtitkár akart ebben a kategóriában versenyezni, nem?
A versenyképesség egy fokkal jobb mérőszám (egy gazdaság eredményeinek a megítélésére), és hát Szijjártó is elsorolta, hogy itt mi minden növeli a versenyképességet. A Világgazdasági Fórum versenyképességi ranglistáján a 63. helyen állunk (2013–14-ben), nagy példaképünk, Oroszország előtt egy hellyel és olyan gazdasági világhatalmak mögött jóval lemaradva, mint Azerbajdzsán, Puerto Rico, Thaiföld, Kazahsztán, Fülöp-szigetek, Dél-Afrika. És 2012–13-hoz képest három helyet rontottunk.
A World Competitiveness Center 2013-as versenyképesség-rangsorában az 50. helyen állunk (messze Oroszország, Kolumbia és Kazahsztán mögött), és öt helyet rontottunk 2012-höz képest.
Mi lett volna, ha a kormány nem ilyen sikeres és hatékony intézkedéseket hoz?
Hogy mondta az államtikár: 2010-ben sokan megmosolyogtak minket. Na, ebben biztos van változás. Itt már nem mosolyog senki. Zokogás, vagy mi ez, ami ilyenkor föl-föltör.
Az talán igaz, hogy mi egy nagy-nagy termelési központ vagyunk, nemcsak európai, de világ-, sőt intergalaktikus szinten is jelentős: a hagymázas pöffeszkedés, a kamuzás, a hangemberkedés és az önbecsapás termelési központja.
